Red Blood Curse - Chapter 16.

Annyeong!

Meghoztam a 16. fejezetet! Remélem tetszeni fog. :)

xoxo: MinRae-chan

– Sorn, lennél a barátnőm? – kérdezte letérdelve elém. 

Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak, hisz' ez a dolog teljesen váratlanul ért. Most már tényleg nem tudom, hogy igent vagy nemet mondjak. A válaszom egyértelműen igen lenne, mert szeretem őt annyira, hogy a barátnője legyek. És választ is fogok adni, de nem a srácok előtt. Túlságosan is sok a jelen levő ember, ami eléggé zavarba ejtő. De egye fene, megadom Seunghee-nak és a többieknek, hogy hallják a válaszom – ha már a szemük ki fog esni a helyükről. 

– Jungkook úgy gondolom, hogy elég korai lenne, de mivel kemény négy hetem van... Szeretném kihasználni a kis időt, így a válaszom igen – feleltem mosolyogva.

– Sajnálom, azt hittem, hogy működni fog a kapcs... Álljunk csak meg, azt mondtad, hogy igen? – fordult felém.

– Szerinted, ha nemet mondtam volna itt állnék előtted? Sőt, te magad mondtad egyszer, hogy kitudna nemet mondani egy ilyen cuki pofinak – kezdtem el nevetni. 

– Jól van, már előre azt gondoltam, hogy nemet fogsz mondani – sütötte le a szemeit.

– Idióta, ezt most azonnal verd ki a fejedből – vágtam fejbe.

Na, jó... Meglehet, hogy a fejbe baszást ki kellett volna hagynom. Szegénykémet így is fejre ejtették kiskorában, nem akartam még nagyobb hülyét csinálni belőle. Bár bevallom, hogy sikerült egy kicsi – na jó, inkább nagyobb – marhát csinálnom belőle. Kikerekedett szemekkel nézett rám, s arcára több fura érzés ült ki, amely mind megmagyarázásra várt. Kínos csend ütött be, és a bent levők érdeklődve néztem rám, miért kapta ezt az imént. Igazából én is szeretném tudni, hogy miért is csaptam rá egy nagyot a fejére. Előfordulhat, hogy jól esett vagy már tényleg felejtse el azt az idióta dolgot. 

Úgy látszik, hogy akkor már hivatalosan is egypár vagyunk, mindenféle hátsószándék nélkül. S ebbe nem szólhat bele az apám, sem a vezetőség. Bár az igazgató még mindig azt hiszi, hogy neki köszönhetően hamis párt alkotunk. De éljen ebben a hitben, ha tudni akarja, úgyis elmondjuk neki. 

A derekamnál megfogva, emelt fel, s dobott a vállára. Azonnal csillagok kezdtek el körülöttem megjelenni. Sose voltam a magassággal megbékülve, amióta az eszemet tudom tériszonyos vagyok. A kórházban is csak azért bírtam ki azt az elviselhetetlen távolságot az ablak és a föld között, mert túlságosan is sok ember nézett engem. Sőt arra is visszagondolva, azt sem tudom miért akartam megölni magam. Átlagos veszekedés volt akkor Jungkookkal, mint bármikor máskor. 

– Jungkook, kérlek tegyél le. Nem bírom a magasságot – kezdtem el csapkodni a vállát.

– Na, ne rontsd el ezt a pillanatot a hazugságaiddal – válaszolta nevetve. 

– Egyáltalán nem hazudik, tényleg utálja, ha a magasban van – szólalt meg LiNa is. 

Hatalmas megnyugvás volt az számomra, hogy újra érezhettem a talajt a lábam alatt. Köszönhetően húgomnak, aki kiállt mellettem. Mellesleg ilyenről nem hazudnék, csak akkor, ha tényleg jó mókának tűnik a dolog. Akkor szoktam az olyan dolgokat eltitkolni, de csakis akkor. És csakis akkor szoktam füllenteni, ha az adott pillanat úgy kívánja. 

– Akkor Sorn, holnap mindannyian elmegyünk veled vásárolni – szólalt meg vigyorogva Sissy.

– Ezzel mégis hova akarsz kilyukadni? – kérdeztem megijedve. 

– Azt egyedül a drága barátod tudja. És persze én, a BTS többi tagja és a lányok – mutatott végig a teremben levőkön.

Van egy gondolatom, hogy miért is akarnak elrángatni vásárolni, de nem akarom elhinni. Másnapokon is meglehet csinálni, de most komolyan, miért a holnapi napot választották? Húzósabb napjaink lesznek a héten, mint bármikor máskor. Úgyhogy az én válaszom egyértelműen a nem lesz. Hiába szeretné annyira Jungkook, nem játszok most a kedvére, kivételesen – de mikor játszottam volna. 

Seunghee-val és a többiekkel megbeszéltük, hogy a ma estét nálam töltik. Nem tudom, hogy fogunk elférni abban a miniatűr szobába, de valahogy csak megoldjuk – mint mindent mást is eddig. A kérdés viszont az, hogy a vezető egyáltalán elengedi –e őket. Ugyanis, ha valami bajuk lesz, nem én fogok felelősséget vállalni, ahogy a szüleim sem fognak. És mint mindenről, most sem szóltak erről a dologról, hogy beszéltek az igazgatóval – aki ráadásul elengedte őket. 

– Sophie, nincs kedvetek itt maradni estére? – kérdezte húgom. 

– Nem akarunk zavarni benneteket, amúgy is, otthon még van dolgunk – felelte Sophie. 

– Ugyan, nem zavarnátok. LiNa is örülne, ha Sissy-vel végig tombolhatná az estét – szólaltam meg. 

– Akkor legyen, ma estére ott maradunk – válaszolta mosolyogva Sophie.

– Én is megyek – karolt át hirtelen Jungkook.

– Szó sem lehet róla, a fiúk ma estére ki vannak tiltva – néztem fel rá.

Magassarkúba voltam, de így is vagy egy fél fejjel nagyobb nálam. Még a húgom is nagyobb, pedig nem vagyok egy nagyon alacsony természet. Na, mindegy, talán növök majd valamit. Eléggé kínosan érzem magam. Nem mintha nagyobb szeretnék lenni náluk, de legalább két centit még nőnöm kéne. 

Elindulva a BigHit-től, minden utca tőlünk volt hangos, késő este. Köszönhetően annak, hogy drága egyetlen húgom, olyan történeteket mesélt, amitől vagy nevettünk, másik esetben síkitozva rohantunk előre. A mellettünk elhaladó emberek hülyének nézhetnek, bár szerintem jobb kifejezés lenne az a szó, hogy részeg. Nem ittunk semmit, de valakinek mindig elborult az agya. S ez is én voltam, mivel nem bírom a rémsztorikat. Pedig az életem is az. 

– Elnézést kisasszony, maga lenne Sorn? – szólított le hirtelen egy férfi a házunk előtt. 

– Igen, tudok segíteni valamiben? – léptem ki Seunghee mögül. 

– Egy pár percre elszeretném rabolni önt. Szabad lenne? – lépett közelebb.

– Hát... hogyne – feleltem meginogva.

A férfi a karomnál fogva megragadott, s behúzott egy sikátorba. Karba tett kézzel néztem rá, mivel vártam a választ, mire is kellettem én neki arra a pár percre. Szerintem még ő maga sem tudja, miért is keresett meg engem vagy, miként akarja mondani. Percekkel később egy kis üveget nyomott a kezembe, arra egy cetli volt ragasztva: Ezek a gyógyszerek növelik az élettartamodat, Sorn. – Üdvözlettel Arion. 

Gondolhattam volna rá, hogy Arion egyik embere, hisz' senki nem tudhatja ennyire a nevemet, főleg nem egy vadidegen fickó. Nem hittem volna, hogy előbb vagy utóbb meg fog Arionnak is jönni az esze. Ha csak nem egy csapda, de nem lehet az, ha egy élethosszabbító gyógyszerről van szó. 

Ahogy a semmiből feltűnt a férfi, olyan gyorsan fel is szívódott. Még mielőtt visszamentem volna a lányokhoz, zsebre vágtam a gyógyszer, s úgy indultam el feléjük. Egy szót sem fogok szólni róla, mert akkor egyből elvennék, mivel szerintük csak átverés lenne. Azért ismerem már annyira Ariont, hogy ilyet csak nem csinál. Szereti saját kezűleg darabokra tépni áldozatait, s nem gyógyszerekkel elvenni az életét. 

– Ki volt ez a férfi, s mit akart tőled? – kérdezte Sissy.

– Csak egy szállodát akart megkérdezni, nem nagy ügy – legyintettem, s beléptünk a lakásba.

LiNa és Sissy megrohamozták a húgom szobáját, mi pedig a többiekkel a sajátomat. Ahhoz képest, hogy itt vagyunk hatan a szobámban, elfértünk. Pedig kezdtem parázni, hogy nem fogjuk tudni igazságosan felosztani a helységet. És úgy tűnik mégis sikerült. Senki és semmi nem húzta keresztül a számításaimat. 

A lányokkal átbeszéltük az egész estét, s csak azt véltük felfedezni, hogy kezd hajnalodni. Mindenki egy emberként rohamozta meg a kis fürdőszobát, amiből lett egy alapos vita. Sophie ment elsőként, s én utoljára. Ezért nem szerettem ott lenni a dormban, hisz' a lányokkal is ugyanebbe a problémába estünk, nem is egyszer. 

– Sorn, kapd össze magad, mert így soha nem fogunk beérni a plázába – kopogott be az ajtón Yeeun. 

– Mindjárt kész vagyok – vettem kezembe a gyógyszert. 

Eléggé szar íze volt már annak az egy szemnek, de akkor mi lesz a többivel. Van egy olyan érzésem, hogy sokkal rémesebb az íze, a szaga pedig még annál is. És még ma este is el kell egyet viselnem. 

Amikor már ép nyitottam volna ki a fürdőajtót, azonnal egy sor köhögési roham tört rám. Biztos ez az utóhatása a gyógyszernek. Talán nem lesz több ilyen, nagyon remélem, mert ezzel a pokolba fog kergetni a gyógyszer. Kiléptem az ajtón, s a szüleim és a csajok, mint aggódó tekintettel álltak meg előttem. Csak nem hallották azt, ahogy majdnem megfulladtam? Na, akkor egész biztos nem engednek el ma sehova.

– Kicsim, minden rendben? – kérdezte anyám.

– Persze, csak félre nyeltem a vizet, miközben a számat öblítettem ki. 

– Rendben, de ha rosszul érzed magad, maradj itthon – szólalt meg apám is. 

– Kutyabajom, minden rendben van. Nincs ok az aggodalomra – válaszoltam mosolyogva. 

Elköszönve a szüleimtől, indultunk meg a pláza felé, ahol nem időztünk sokat, mivel a BigBang lesz ott koncertje, így azt mára lezárták. Az estéhez közeledve, egyre izgatottabb voltam, hogy miért kellett nekem egy mini koktél ruhát és csipkés fehérneműt vennem. A ma este egyszerű vacsora lesz Jungkookkal, semmi több. Megbeszéltem vele ezt a dolgot, s ő is egyet értett velem. 

– Sorn, jól vagy? A bőrőd teljesen sápadt – jegyezte meg Jungkook. 

– Pedig jól vagyok. De mindjárt jövök, csak valamit elintézek – álltam fel az asztaltól. 

Kis táskámat megragadva, indultam meg a mellékhelység felé. Isten mentsen meg, hogy Jungkook előtt vegyem be a gyógyszert. Még jobban aggódna, sőt kérdőre is vonna, hogy miféle gyógyszer ez. Magyarázkodni meg egyáltalán nincs kedvem. Ez az este most kettőnkről szól, semmi másról. Lenyelve a kis tablettát, visszasiettem az asztalhoz, ahol Jungkook már türelmetlenül várt rám. Fasza, szépen megvárakoztattam szegénykét. 

Miután megbékélt azzal, amit mondtam neki, elkezdtünk enni. Megemelve az evőeszközt a kezem azonnal elkezdett remegni, mint a nyárfalevél. Nem tudtam mi ez, így a lehető leggyorsabban raktam le a helyére a villát. Jungkook értetlenül meredt rám, mivel látta, hogy egy falatot sem ettem meg belőle. Percekkel később újra neki láttam az evésnek, de a kezem egyre jobban remegtek, sőt újra rám törtek a köhögőrohamok. Viszont melléjük már vér is társult, így a szalvétát automatikusan a szám elé kaptam. Ami nem volt elég jó ötlet, mert egyre több tört fel belőlem. S ezzel együtt a kis táskámból ki is esett az üvegcse, ami Jungkook cipőjéhez gurult.

– Sorn, ez mégis mi a fasz akar lenni? Mióta szedsz te toxicot? Tudod –e egyáltalán, hogy ez halálos méreg? – tette fel sorjában a kérdéseket.

– Ugyan már, ez nem tocix. Megtudom különböztetni őket egymástól – válaszoltam. 

Ha toxic lenne, akkor már rég nem élnél. Sőt, időben szóltam volna, hogy ez egy halálos méreg lenne. Nyugodj meg, Jungkook tévedett, nem toxic. Úgyhogy bízz bennem, én tudom mi az igazság. Te csak összpontosíts az időre és a randira. Az életed valaminek folytán megrövidült. A 4 hétből, már csak 3 hét, 3 nap és 6 óra maradt. Ígérem, utána járok mi okozta ezt. Tanácsolom, hogy öld meg Ariont, s nem kísért tovább téged, sem senki mást.