Red Blood Curse - Chapter 14.

Annyeong!

Meghoztam a 14. fejezetet. :) Remélem tetszeni fog nektek. :)

xoxo: MinRae-chan

Amikor már úgy éreztem magam, hogy sikeresen lenyugodtam, szúrós szemekkel kezdtem el nézni Jungkook-ra. Ő viszont továbbra is értetlenül állt előttem, keresve a választ, hogy mégis miért kellene magát rosszul éreznie. Szép, apám pártját fogja, nem törődve azzal, hogy a lelkembe gázol. Ennyit arról, hogy szóba jöhet a kapcsolat. Ha ennyire szeretne igazat adni apámnak, akkor miért nem kezd el dolgozni a cégénél, mint titkár ­– oh, persze, ez nem lehet,  mivel énekes. Talán majd évek múlva, ha feladja ezen álmát, sikerül bekerülnie a Min vállalathoz. Bár ehhez egy a millióhoz, hogy sikerrel járna. 

Felálltam az asztaltól, s odasétáltam a pulthoz, hogy a rendelést – amit tíz perce kikértem – elvitelre kérjem. Nem maradok itt, otthon jobban esne minden. Szükségem van a lányok társaságra, s akkor már Sophie is jöhetne. A szék háttámlájáról lekaptam a kardigánomat, s kiléptem az étteremből, a még hűvös estébe. 

Több fura érzés kavargott bennem. Egyik felem sikítani akart a fájdalomtól, a másik meg nyomtalanul eltűnni. Magam után hagyni ez rohadt világot, s menekülni a végtelen sötétségbe, amely felemészti a maradék lelkét is az embernek. Persze ez lehetetlen, hisz' a halál maga választja az időt, s embert, akit magával akar ragadni. 

Visszaérve a dormba, a lépcsőn szinte felrohantam, mivel a lehető leggyorsabban akartam minden beleszórni a bőröndbe, s visszaköltözni a régi helyemre. Sajnos rosszul időzítettem, mivel pont akkor esett be Jungkook az ajtón, amikor én már cipzároztam össze a táskámat. Csendben kerültem ki Kookie-t, akit mindvégig levegőnek néztem. Csodálkoztam is rajta, hogy nem tartott vissza. Látom mindössze ennyit jelent számára a kis idő, amit itt töltöttünk.

– Most láttál utoljára, legalábbis addig, ameddig úgy nem látom jónak a dolgokat, hogy eleget voltunk távol egymástól – álltam meg mellette.

– Még mindig nem értem miért viselkedsz így. Amíg nem tudod a valódi okát a mondandómnak, ne keress – felelte ridegen.

– Nyugi, nem foglak. Most zárult le egy fejezet az életemben, veled kapcsolatban. – mondtam a könnyeimmel küszködve – Holnap délutántól már nem fogsz itt látni. Továbbra is a csapatban maradok, de távozok az épületből – feleltem, s bezártam magam mögött az ajtót.

Muszáj volt percek alatt döntenem, s erre az elhatározásra döntöttem. Nem fogom Jungkook társaságát keresni, egy ideig biztos, hogy nem. Bármennyire is fájdalmas ez a búcsú, köteles voltam erre a határozásra jutnom. Nem mondom azt, hogy már nem szeretem, mert az érzéseim még mindig hozzá kötnek – annak ellenére is, hogy nem voltunk együtt. 

Lassan, magam elé meredve baktattam le a lépcsőn. Nem érdekelve, hogy a bőrönd kereke csak úgy vergődik le a lépcsőn. Kedvem nem volt hozzá megemelni. Egyrészt, úgysincs olyan sok különbség a pár emelet között, másrészt meg most mással kell foglalkoznom. Túl tennem magam Jungkookon. Nehéz lesz, de meg fogom tudni csinálni. Napokba fog telni, de nem érdekel, el fogom feledni. Hiába mondtam magamnak, hogy egyszer újra keresni fogom, visszaszívom, nem teszem meg.

Könnyes szemekkel kopogtattam az ajtón, valamilyen módon a csodára várva. Azt akartam, hogy Jungkook nyissa ki, mosollyal az arcán, mintha a mai nap meg sem történt volna. Aish, már megint ő. Miért mindig csak ő van a fejemben? Azt mondtam, hogy elfogom felejteni, s így is fogok cselekedni. 

A lányok arca megdöbbent volt. Ahogyan meglátták az arcomat, azonnal félelem ült ki az övékre. Sophie a karomnál fogva rántott be a dormba, miközben a lányok kivették a kezem szorításából a táskámat. Kezdhetek bele egy jó hosszú mesélésbe, amire az éjszakám rá fog menni. Ahogy a lányokat ismerem, egy ideig biztos nem fognak tágítani a dolog a mellől. 

– Először is, Sorn. Mi történt, hogy ennyire kisírtad a szemed? Másodszor, halljuk mi miatt van ez – nézett mélyen a szemembe Yeeun.

– Mivel tudom nem hagynátok békén, előröl kezdem. – fújtam ki a levegőt – Apámmal volt egy kis vitánk, ami miatt szépen összevesztünk. Azt akarja, hogy lépjek ki a csapatból, de nem fogom ezt tenni. Másodszor a legrosszabb az egészben, hogy Jungkook az apám pártját fogja, s emiatt vele is összekaptam. Így megegyeztünk, hogy nem keressük egymást, soha többé. Legalábbis én nem fogom – hadartam el gyorsan.

– Erre csakis azt tudom mondani, hogy mindketten meghibbantatok. – szólalt meg Sophie – Ha már nem szereted, akkor nincs értelme miatta sírni, azonban, ha mégis érzel valamit még, adj neki egy pici időt, rájöjjön mit is csinált – húzott magához.

– Igaza van Sophie-nak. Te is hibáztál ebben, de te rájöttél hol rontottad el, Jungkook még nem. Egy ideig hagyjad békén, hadd csillapodjanak a kedélyek – felelte Seunghee.

Vigasztalásképp mindannyian a nyakamba ugrottak. Így az egy személyes ölelésből, egy nagy csoportos ölelés lett. Mondjuk jól esett, hisz' a társaságuk már nagyon hiányzott. Elszakadva tőlük folytattam a mondatomat, mivel még nem tudják, hogy elhagyom az épületet.

A beszélgetésünk befejeztével, a lányok arca teljesen lesápadt. Mintha kísértetet láttak volna előttük elhaladni. Jogos, hogy így reagáltak, mivel nekem is hasonló lett volna a reakcióm, ha mondjuk Seunghee csinálná. Viszont ezen döntésem hivatalos. Senki nem tud lebeszélni erről, még akkor sem, ha az maga a vezetőség, vagy a szemétláda... Aki már azt sem tudom, hogy kicsoda. 

Elterelve a témát, olyan vizekre eveztünk, amire egyikünk sem akart. Mi lesz azután, hogy én meghaltam? Egyértelmű a válasz. Én nem leszek, az élet ugyanúgy megy tovább, szellemként fogom az életüket végig követni. Ahol tudok segítek nekik, de nem oldhatok meg majd mindent helyettük. 

Másnap reggel fura érzés vett körbe. Hiányzott mellőlem valaki. Oh, hát persze, hogy Jungkook. Aki számomra már végleg megszűnt létezni. Mostantól csakis a jelenre koncentrálok, s olyan dolgokra összpontosítok, ami tényleg számít. Ezalatt a csapatra, a karriere és nagy betűs életre értem. Bár nem tudom, hogy az utolsóra mégis hogyan fogok, amikor kereken négy hetem van hátra. Se több, se kevesebb. Pont annyi, ami alatt tudom teljesíteni a dolgokat. 

Gyors összekaptam magam, s az ajtón egyből az iroda felé vettem az irányt, hogy rendezzen a dolgokat az igazgatóval. Azonban csalódnom kellett, mivel rajtunk kívül akadt egy nem kívánatos személy. Maga a lelkekbe tipró, és más személyek pártjára álló idióta. Nem néztem rá, nem szóltam hozzá, csak egy pontot néztem a fehér falon. És végül én kerültem sorra, hogy elmondjam mit is keresek itt. 

– Az egész ott kezdődne, hogy el szeretném hagyni az épületet. Továbbra is szeretnék tagja lenni a csapatnak, de a dormból ki szeretnék költözni – vágtam bele a közepébe.

– Ezt mind apád miatt csinálod vagy a tegnapi veszekedésünk miatt? – szólt hozzám Jungkook.

– Fogd, be! Téged senki nem kérdezett. Meglehet, hogy mindkettő az oka... Sajnos nem kötelességem, hogy az orrodra kössem – néztem rá szúrós szemekkel. 

Szemeit forgatva fordította el oldalra az arcát. Én meg továbbra is néma csendben vártam, hogy mit is fog válaszolni Mr. Kim. Eközben belülről a sírás fojtogatott, ami készülne kitörni belőlem. 

– Rendben! Megadom az engedélyt, hogy kiköltözzön, de a menetrendet szeretném, ha továbbra is betartaná – szólalt meg végül Mr. Kim.

– Köszönöm! Akkor ma este bejövök a próbára, s az utána levő napokon megtartandó forgatásokra – hajoltam meg, s távoztam a helységből. 

Az épületből kiléptem, s még egyszer felnéztem arra a részlegre, ahol kemény két hetet töltöttem Jungkookal. S a többit a lányokkal. Azért nem vettem tőlük könnyes búcsút, mivel nem örökre távozom az életükből. Csak az épületből léptem ki, ezzel minden emléket ott hagyva.

– Sorn! Kérlek, állj meg... Nem mehetsz el csak így. Mindenkinek szüksége van itt rád – szólalt meg valaki a hátam mögött. 

Nem tudtam, hogy most megforduljak, s örömömben amiért marasztalni akar a nyakába ugorjak vagy hezitálás nélkül tegyem meg a maradék lépést, ami át visz a túl oldalra. 

Úgy látom megártott nektek ez a kis veszekedés. Háborús emberek módjára viselkedtek, amikor tudjátok jól, hogy szeretitek egymást. Döntsél hát, folytatod vele a kapcsolatot vagy búcsút intesz neki, s az életed úgy fog történni, ahogy már kigondoltad. Tag maradsz, de el hagyod azt a négy falat, ami körbeölelt nyolc hónapon keresztül. 4 hét, 4 nap és még 10 óra, ezt diktálja neked az óra. Tanácsom, hogy maradj Jungkook mellett, amíg csak lehet.