Red Blood Curse - Chapter 13.

Annyeong!

Meghoztam a 13. fejezetet. :) Jó olvasást hozzá!

xoxo: MinRae-chan

Azt sem tudtam, hogy abban a pillanatban mit is érezzek. Boldogságot, megkönnyebülést vagy, hogy végre a karjaiban lehetek. Annyi minden forog a fejemben, hogy ettől minden embernek belefájdulna a feje. Érdekel is ez engem, most az a fontos, hogy minden rendben jött. A közös perceink visszatértek az emlékeimbe, s nem kell attól tartanom, hogy végleg elveszett az agyam mély bugyraiba. 

Amikor már szabadulni készültem, Jungkook nem engedett. Pár percig még így voltunk, aztán úgy döntöttünk, hogy ideje elmennünk egyet valahova. Elköszöntünk Mr. Oh-tól, s elindultunk egy étterem felé, hogy ebédeljünk. Az egész étterem eléggé puccos volt, ahova csak a gazdagoknak és felsőbb rendű vállalatok szoktak járni. Minket egyszerű utcagyerekeknek néznének, legalábbis addig, ameddig Jungkookot fel nem ismerik. Másik esetben el nem mondja, hogy ő híres. Ilyenkor tudom őt igazán szeretni, hogy fel akarja magára hívni a figyelmet. Végül is látszik rajta, hogy kiskorában nem igazán foglalkoztak vele. 

– Komolyan, már a frászt hoztad rám, hogy nem fogsz emlékezni erre a cuki pofira – mutatott magára.

– Hányszor fogod még elmondani? – kérdeztem tőle nevetve.

– Addig, ameddig ki nem mondod a bűvös szót – kezdett el mosolyogni.

Tudtam mire gondolt, így hagytam, hadd várja a szót. Sajnos egy ideig nem fogja hallani, hisz' addig van még vagy egy hét. Előbb nem tudja meg, az egyszer biztos. Sőt, amíg ő addig arra vár, én is arra. Így már biztos nem tudjuk ki fogja előbb kimondani. De az biztos, hogy nem én leszek az első – megtehetném, de inkább várok az ő szavaira. 

– El kell, hogy keserítselek... Nem én fogom előbb, hanem te – hajoltam közelebb hozzá.

– Mégis mit, én egyszer már kimondtam, már csak neked kell – hajolt előrébb Jungkook is.

És tényleg, Kookie már nem is egyszer mondta el. Akkor is elmondta, amikor a kórházban feküdtünk. Hogy lehetek ekkora idióta, hogy elfelejtem a vallomását? Persze, hogy így. Vissza kaptam minden emlékemet, s pont ez felejtettem el. Gratulálok Sorn. Ennyi erővel, miért nem azt felejtetted volna el, hogy hamarosan meghalsz. Azért, mert azt nem lehet. Belevésték az agyamba, de nem is fájdalommentesen. Hosszú sztori, na meg undorító, amitől minden ember – ha meghallaná – kidobná a taccsott, ott ahol éppen van. 

Beszélgetésünket az apám szakította meg, akit utoljára két hete láttam, de akkor sem tudtam vele beszélni. Most végre itt a lehetőség, s akkor már megismerheti Jungkookot. Ahelyett, hogy felhívott volna, üzenetben írta, este látni akar minket. Más programot akartam estére, de apám annyira látni akar bennünket, akkor majd máskor bepótoljuk. 

Kilépve az üzletből, megcsapta az arcunkat a tavaszi szél. Tegnap még tél volt, de elég hamar átfordultunk tavaszi időbe. Utunk az étteremből egy bevásárlóközpontba vezetett, mivel nekem és Jungkook-nak sincs olyan ruhája, ami egy esti vacsorához tökéletes lenne. Jungkookkal vásárolni? Érdekes egy kaland lesz számomra, na és persze neki is. Nem tudom, hogy fog engem elviselni, mivel eléggé szeretem a ruhákat megválogatni. És a lányok nem is egyszer panaszkodtak rám emiatt. Sőt, azt is megkaptam, hogy rémes velem együtt bárhova is menni. Beismerem, tényleg eléggé rossz társaság tudok ilyenkor lenni, mert csak a ruhákról tudok beszélni. Na, de ezt most teljesen másképp lesz, ráhagyom a sorsa, ami először szembe jön velem, azt fogom megvenni. 

– Sorn, ehhez az öltönyhöz mit szólsz? – kérdezte Kookie.

– Felejtsd el a kék öltönyt, nem áll jól az neked – beszéltem le róla. 

– Akkor mit vegyek fel? Fekete öltöny, fehér ing és vörös nyakkendő? – kérdezett továbbra is.

– Bingó. Az kell neked! – kacsintottam rá.

– Biztos, hogy nem... Nem elvenni készüllek, ez csak egy szimpla találkozó lesz apáddal, amire ki kell csípnem magamat – felelte szem forgatva.

– Fájt, amit mondtál, de van benne igazság. Viszont az lesz a megfelelő választás neked – ragaszkodtam továbbra is az eskövői ajánlatához.

Akármit mond, én akkor is az utóbbira szavazok. Az jobban megy hozzá. Szeretem rajta a kéket, de öltönyben valami borzalmas. Szerencsére Jungkook belement, hogy az legyen. Úgyhogy neki meg is van estére a ruhája, már csak nekem kell találnom valamit. Ami még úgy látszik nem akar sikerülni. 

Két lépést téve, hirtelen szembe jött velem egy gyönyörő barackszínű ruha, ami nem volt annyira hosszú. Direkt nem akartam olyan ruhát választani, ami a földet simogatta már. Amúgy is, apám és Jungkook ősi ellensége. Darabokra szednének, ha abban jelennék meg előttük. Anyám arra tanított, hogy ne foglalkozzak a pasik ízlésével, mert mindegyiküknek egytől-egyig nagyon szar. Hát, nem is tévedett nagyot, de mindegy.

Lekapva a ruhát a fogasról, s rohantam be egy fülkébe. A lehető leggyorsabban vettem fel, nehogy megvárakoztassam Jungkookot. A ruha egész anyaga selyemből készült, egyedül a válla volt csipkéből, ami befedte azon testrészemet. 

Óvatosan kipillantottam a függöny mögül, hogy Jungkook még véletlenül se legyen a közelben. Csakis az este láthatja meg, ahogy apám is. Engedélyt nem adok, hiába kéri szépen. 

Az idő csak úgy rohant, s közben az este is elérkezett. Jungkookkal egymás mellett foglaltunk helyet, arra várva, hogy apám is beesen végre az étterem ajtaján, szó szerint. Percekkel később ő is megérkezett, s Jungkook-ot szúrós szemekkel kezdte el méregetni. Ajjaj, ez már most nem jelent jót apámnál. Ha valakire ilyen komoran néz, akkor nem szimpatikus neki. Pedig Jungkook általában mindenkinek az szokott lenni – mondja az, aki az elején az egész pasit utálta. 

– Jó estét, Jeon Jungkook! – állt fel Kookie, s próbált apámmal kezet fogni.

– Min HuanDong, de szólítson Mr. Min-nek – ült le apám velem szembe.

Remek, apám megint hozza a szokásos "előkelő" formáját. És előre látom, hogy ez lesz a legszörnyűbb vacsora, amin apám is jelen van. Csak egy órát kell kibírnom vele, nem többet, ha csak meg nem hosszabítja az időt. Na, akkor az már végképp a halálom. 

Itt jön a bökkenő, hogy bármennyire is szeretem az apámat, soha nem volt annyira jó viszonyunk. Általában veszekedéssel vezettünk le mindent, amibe anyám kezdett belebolondulni. Ez a másik dolog, hogy miért is nem tartozkodom otthon, s menekülünk a lányokkal városról-városra. Ennek következménye, hogy apám és a rohadt üldözők mindig megtalálnak minket. Ne értsetek félre, szeretem az apámat, de amit művel, az már beteges. 

Továbbra is szúrós szemekkel néztem apámra, aki erről tudomást sem vett. Persze, most is levegőnek néz, mint általában. Hogy ne csak Kookie-t nézze egy folytában, el kezdtem a beszélgetést. Amit persze most is magasról leszart. Ez meg a másik dolog, amit kifejezetten utálok.

– És mondja, Mr. Min... miről is akar beszélgetni velünk? – kérdezte Jungkook.

A szemeim szinte majd kiestek a helyükről, annyira meglepődtem Kookie kérdésén. Elfelejtettem szólni neki, hogy apám szereti, ha valaki egyből a témáról kezdi faggatni. Apámat ismerve, ha ő úgy látja jónak, akkor tér rá a tárgyra. Úgyhogy akár el is áshatom magam a föld alá. 

Apám arcára is döbbenet ült ki, s, hogy figyelmeztessem Jungkookot, óvatosan belerúgtam a bokájába. Jungkook kis híján letáncolt a székről, akkorát ugrott az említett tárgyon. Apám és Jungkook értetlenül néztek rám, amire én csak mosolyogni tudtam. 

– Nos, nem igazán szeretem, ha más kérdez erről, de akkor legyen. Személyesen szerettem volna beszélgetni veletek, s ezt találtam jónak. – kezdett bele – Az egész annyi lenne Jungkook, hogy nem szeretném, ha a lányom közelébe mennél, bármennyire is akaratos a lemezkiadó. Azért mégis én döntök afelől, hogy ki illik a lányomhoz – tért rögtön rá a tárgyra. 

Csak pár centi kellett volna, s én kötöttem volna ki a földön, ájultan. Mi az, hogy ő dönti el? A másik dolog meg az, hogy miért is nem engedi Kookie-t a közelembe. Nem tenne semmi rosszat, csak azt, amit kell. Ahhoz persze előtte velem is megbeszélni, mert, ha  nem, kitekerem a nyakát. 

– Ezzel nem értek egyet. El kell, hogy szomorítsalak apa... Nem te választod meg, hogy kivel legyek boldog – csattantam fel. 

– Idefigyelj, Sorn! Ha az apád, így látja jónak, akkor nincs mit tennünk – szólt rám Jungkook.

– Egy hetet kapsz, hogy elintézd a CLC-ből való kilépésedet, mivel rossz környezetben vagy. Eljárhatsz a koncertekre, de ki kell lépned, ez már végleges – állt fel apám, s sétált ki az étteremből.

Falfehér arccal ültem vissza le a székbe. Ki kell lépnem a csapatból? És, hogy mindössze egy hetet kapok rá, hogy elintézzem? Utálom az apámat, de leginkább Jungkookot, amiért az ő pártját fogja. Szemeimbe hirtelen könnyek szöktek. Miért nincs igazság ezen a rohadt bolygón? Nem elég, hogy a szerelmi életemet is tönkre tette, de most még azt akarja, hogy hagyjak itt mindent. Még mit nem... Nem fogok úgy cselekedni, ahogy apám akarja. 

Nem szegülnék szembe apáddal a helyedben. Megértem, hogy szeretsz a csapatban lenni, de meg kell értened. Az apád egy biztos jövőt akar neked, ami nem boldog lesz, hanem keserű. De legyen, cselekedj úgy, ahogy te látod jónak, s én is úgy cselekszem. Hisz' már az életed nagy része hozzánk kötődött. 4 hét, 5 nap és 5 óra. Nincs sok hátra, a fél életed már elveszett.