Annyeong!
Meghoztam az újabb fejezetet, ami talán máshogy sikerült, mint a többi. Remélem tetszeni fog, jó olvasást. :)
xoxo: MinRae-chan
Nyelveink édes táncot jártak, mindaddig,
amíg Jungkook kezei el nem kezdtek vándorolni. Bejárták minden egyes
testrészemet, nyomot hagyva maguk után. Pár percre azonban mégis leállt, amivel
a nem tetszésemet fejeztem ki. Azonnal leesett neki, mit is akarok mondani, de
ő továbbra is húzta az időt. Kezdett elegem lenni, így bevágva a durcást keltem
fel az ágyból. Neki meg ez nem tetszett, így mindkettőnk hagyta békén a
másikat. Csendben dőltünk egymásnak háttal, s hallgattuk a néma csendet.
– Ne haragudj, hogy abba hagytam, de nem
akartam fájdalmat okozni – szólalt meg.
– Hagyjad, talán majd legközelebb –
feleltem letörten.
– Most menj aludni, fáradt lehetsz a mai
nap után – nyomott egy puszit a homlokomra.
Nem is kellett kétszer mondani. Gyors
elmentem lefürödni, s bújtam is be az ágyba. Meglepő volt, hogy Jungkook, ma
nem mellettem töltötte az éjszakát, hanem a kanapén. Bűntudatot keltett bennem,
pedig nem tettem semmi rosszat. Most az egyszer. Sőt nem is gázoltam bele a
lelkébe, semmivel. Mindennél fontosabb az, hogy mosolyogni lássam, minthogy
sírni. Pasi létére láttam már sírni, nem is egyszer.
Nem bírtam nélküle elaludni, olyanná
vált számomra, mint egy plüssállat, aki nélkül nem tud senki aludni. Lassan
odaültem mellé a földre, kezeit megfogva nyomott el az álom. Jó volt mellette
kelni, s elaludni, hisz’ szeretem őt. Nélküle még mindig egy fél ember lennék,
mivel csak akkor tudok teljes lenni, ha ő is velem van. Számomra lehet ez egy
se veled, se nélküled dolog. De én így gondolom, s senki sem tudja ezt a
döntést megváltoztatni bennem.
Reggel arra keltem fel, hogy valaki
elkezdett csikizni. Az illető csakis Jungkook lehetett, mivel rajta kívül nem
ismeri a gyengepontom. Nem tudtam leállítani, mert a nevetésen kívül, egy szót
sem bírtam kiadni. Az arcomon már a könnyek folytak végig a nevetés miatt,
köszönhetően Kookie-nak.
– Jungkook állj le, mert levegőt sem
kapok – csapkodtam óvatosan a bal karját.
– Majd miután választ kapok arra, amiért
nem az ágyban találtalak – nevetett ő is.
– Nem tudtam elaludni, így gondoltam, ha
melléd telepszem le, sikerülni fog – nevettem továbbra is.
Miután megkapta a választ, azonnal
letett az ágyba, s a fejemre húzta a takarót. Ha azt akarja, hogy aludjak, el
kell, hogy keserítsem, mivel meg kell várnia az estét. Nekem kényelmes volt az,
ahogy az éjjel aludtam. És nem fogom neki többször elmondani, hogy hiába
aggódik értem, ettől semmi bajom nem lesz.
Próbáltam felkelni az ágyból, de a
takaró megakadályozott. Mintha az egész tárgyat leszegecselték volna, pedig
tudtam, hogy csak Jungkook fogja le. Minden erőmet összeszedve löktem le
magamról Kookie-t, ami nem épp a legjobban sült el. Körbenézve sajnos csak a
földön fekve találtam meg. Alaposabban szemügyre véve, megijedtem, mivel nem
láttam, hogy Jungkook lélegezne. Leülve a földre vizsgáltam meg alaposabban
Kookie-t, aki azonnal a frászt hozta rám.
– Te meg vagy húzatva? – rivalltam rá
mérgesen.
– Ne haragudj, de muszáj volt, hogy meg
ijesszelek. Ezt azért kaptad, amiért az este nem az ágyban aludtál – nevetett.
– Legközelebb szóljál, ha a kanapén
alszol. Azt hittem, hogy megsértettelek – feleltem letörten.
– Ne feledd, hinni a templomban kell –
nevetett továbbra is.
– Ya! Én magam is tudom, hogy ott kell –
kezdtem el én is nevetni.
Komolyan megijesztett. Azt gondoltam
már, hogy tényleg nem lélegzik. Ha tényleg megtörtént volna, én is követtem
volna őt oda. Jobbik esetben megbolondultam volna, s elmegyógyintézetben
kötöttem volna ki, vagy ki tudja. Az egész biztos, hogy valahova az isten háta
mögé száműztek volna. Érdekel is ez engem, mindenképp az elsőt választom. De
szerencsére él és virul, semmi baja sincs. Csak rossz fát tett a tűzre, amiért
komoly büntetést érdemel. De nem azt, amire minden ember gondol. Még én magam
sem tudom, hogy mit fog kapni, de kitalálok valamit. S nem leszek könyörületes,
az egyszer biztos.
Útnak indultam a fürdő felé, hogy valami
kényelmes ruhában el tudjak menni, táncolni. Ugyan azt ígértem az orvosnak, s a
barátaimnak, hogy be fogom tartani azt a szabályt, hogy egy hónapig nem fogok
táncolni. De kimondta, hogy tényleg megtartom. Még mindig el van törve, de nem
érdekel, akkor is gyakorolnom kell. És igen, most lehet mondogatni rám
mindenfélét, de nem érdekel. Megtanultam mások véleményét leszarni. Amúgy is,
nem igazán érdekel más ember tanácsa, véleménye és szabálya.
– Sorn, elmondanád miért is vagy
sportruhába? – nézett rám kérdőn Jungkook.
– Hiányzott már ez a ruha, s gondoltam a
mai nap ezt fogom viselni – füllentettem.
– Egész biztos, hogy nincs semmi dolog a
háttérben? – hajolt közelebb.
– Már miért lenne? Nem viselhetek olyan
ruhát, amihez kedvem tartja? – néztem mélyen a szemeibe.
– Nem erről van szó, de te tudod – ült
le az ágyra.
Király, kis híján eljárt a szám, hogy a
táncterembe tartok gyakorolni. Akkor már végleg be leszek zárva a dormba, s még
az utcára sem tehetem ki majd a lábam. Jelen esetben viszont azt mondanám, hogy
a kerekesszék kerekét. Még szerencse, hogy időben kapcsoltam, s váltottam át
füllentő üzemmódba.
Volt annyi szerencsém, hogy Jungkook-nak
dolga van a városban a többiekkel együtt. A lányok meg Sophie-val együtt mentek
el szintén a városba valahova. Hogy mit fognak bent csinálni, nem tudom. Addig
legalább nyugodtan tudok gyakorolni, úgy, hogy az senkinek ne tűnjön fel. És
remélhetőleg visszafele is sikerülni fog minden, ahogy az elején.
Begurulva a terembe úgy éreztem magam,
mint még soha. Elkapott az idegesség, hogy miért is? Nem tudom. Egészen biztos,
hogy nem a baleset miatt. Nem félhetek attól, hogy újra lábra állok, tánc
téren. Ha kiskoromban is sikerült ezen túl tennem magam, most is sikerülnie
kell.
Elrugaszkodtam a tolószékből, s bicegés
helyett megpróbáltam egyenesen menni. Több-kevesebb sikerrel ment is, de nagy
részben még mindig az összeesés határán voltam. Addig dolgoztam a járásomon,
amíg újra nem olyan volt, mint régen. Nehéz volt mindig egy lábra támaszkodni,
azzal a tudattal, hogy a másikkal is megtehetnéd, de figyelmetlenségemnek
köszönhetően úszott egyet a dolog.
Kezdtem ebbe belefáradni, így már
feladtam volna, amikor utoljára minden jól sült el. Egy percig sem éreztem a
fájdalmat, el is felejtettem, hogy gipszbe van a lában, s el van törve.
Egyenesen mentem, mintha a baleset csak egy álomvilág lett volna, ami nem is
létezett. S csak az agyam szüleménye, amit szépen bevonzottam. De sajnos nem
így van. Valós a törés, valós a gipsz, és valós a fájdalom. Egyszóval minden
létezik, amit feledni akartam. Ehelyett a szívemben elástam mélyre, mivel a
felejtés nem sikerült. Így ez volt a legegyszerűbb megoldás, elrejteni, s nem
gondolni rá. Mint az én átkozott sorsomra, amely rengeteg vért fog követni a
későbbiekben. Inkább Arion és társai haljanak meg, mint én és a saját vallásom.
Most már rendesen belevághattam a
táncba. Ha az első mozdulat sikerülni fog minden fájdalom nélkül, akkor az
egész is menni fog. Maximum leállok akkor, amikor tényleg pihenésre van
szükségem. Bár az csak este lesz, előbb biztos nem hagyom abba. Éjszakákat
gyakoroltam át régebben, hogy minden tökéletesen menjen. Most is ezt fogom
csinálni.
Megfogva a kis távirányítót, elindítottam
a zenét, s vele együtt kezdtem el táncolni. Fájdalmas volt minden mozdulat, de
kénytelen voltam elviselni, ha már eddig eljutottam. Egyre jobban kezdtem
belejönni, s ezzel együtt minden fájdalom és egyéb rossz érzés eltűnt. Úgy
érzem most magam, mintha minden olyan lenne, mint évekkel ezelőtt. Hibátlan
táncmozdulatok, köszönhetően a profi tánctanárunknak.
Nincs, ki beleszóljon az életünkbe,
saját magunk irányítjuk azt, s kovácsoljuk meg a jövőnket. Legalábbis én így
jegyeztem meg a családomtól. Ha most itt lennének, kérhetnék több tanácsot
tőlük, és nem magamnak kellene megtalálnom rájuk a választ. Sőt, ha meg is
találnám, mind hülyébbnél hülyébb válaszokat kapnék. Ami általában soha nem jól
szokott végződni. Emberek kerülnek okvetlenül az én átkom alá, amit még nem is
tudok irányítani. Így már végképp nem tudom, mit kezdjek a dolgokkal. Már, ha
számít is egy kicsikét valakinek.
Annyira összpontosítottam minden
mozdulatra, hogy senkinek a beszédét nem hallottam meg, aki egyáltalán hozzám
szólt. Épp a forgásoknál tartottam, amikor a zene elnémult. Kerestem az
illetőt, de csak fekete foltokat láttam elsuhanni előttem, vagy éppen mögöttem.
Nem tudtam követni a tekintetemmel, túlságosan is gyors volt. Ha lassabban
tenné meg ezeket a köröket, könnyen felismerném, ki is az, aki nem hagy nyugton
táncolni. A folt valamit felírt a tükörre, vérrel, amit szintén nem tudtam
elolvasni. Túlságosan is egybe folytak. Aztán hirtelen minden betű
kirajzolódott. Ami egy egyszerű odaszáradt firkának tűnt, hirtelen elkezdett végig
folyni a tükrön. A te történeted itt ér
véget. Csapdába csaltalak. Nincs, ki segítsen. És végül hirtelen
megértettem magát az üzenetet, s arra is rájöttem ki az, aki itt köröz
körülöttem. Végül csak kimerészkedett onnan, ahonnan eddig rejtőzködött.
– Nem hittem, hogy egyszer még
személyesen találkozunk, Arion – szólaltam meg.
– Egyszer mindennek véget kell vetni,
ahogy a te életednek is – mosolygott ördögien.
– Nem hiszem, az még messze van. Ugyanis
a te életed fog elporladni – feleltem vissza.
– Az sajnos rajtad múlik, nem rajtam.
Csak tudd, én erősebb vagyok, mint te. Az egyszerű elátkozásaid mit sem hatnak
rám. Tudom magamról, hogy el vagyok – kezdett el sétálgatni.
Egyre rosszabb lesz a társasága. Nem,
mintha eddig az lett, de most komolyan. A segítői azt sem tudom, hogy bírják ki
mellette. Én megőrültem volna, akkora egy bolond. Persze Arion számára nem
fontosak az alattvalók. Neki csak az számít, hogy kiirtson minden létező
természetfeletti lényt, illetve fura vallást. Úgyhogy egytől-egyig mindenkit ki
fog irtani, ha nem állítom meg. Vagy, ha nekem nem megy, akkor valaki másnak.
Aish, mindegy. Ez egy másik nagy csata lesz a jövőben – már, ha tényleg
megcsinálom. Végül is nem rajtam múlik, hogy megmentem –e a világot tőle.
Jobbnak láttam elmenekülni, de tízszer
gyorsabb nálam ez a szemétláda. Így kénytelen vagyok szembenézni. Már amennyire
sikerülni fog, mivel még mindig nem vagyok felkészülve teljesen. Mindegy, ahogy
bírom, úgy küzdök. Talán nem lesz olyan véres csata, mint amiről szüleim
beszéltek. Rengeteg harcot vívtak éltere-halálra, amit nem ők nyertek meg.
Arion így több olyan biztos győzelmet tudhat magának, ami nem rettenti el
semmitől.
Most csakis imádkozni tudtam azért, hogy
jöjjön valaki segíteni, s együtt öljük meg ezt a férget. Ide viszont a lányok
kellenek, akik jelen pillanatban, biztonságban vannak, rengeteg fiúval
körbevéve. Eleinte én úgy tudtam, hogy külön lesznek. A srácok forgatnak, a
lányok meg, mint említettem Sophie-val csavarognak egy jót. Viszont részemről
egy nagy hiba volt ezt hinnem.
– Na, mi van. Az én pici kis szajhám
menekülőre fogta – kiabált utánam.
– Nem fogtam menekülőre, csak előny jár
nekem, mivel te sokkal gyorsabb vagy nálam – álltam le egy percre.
– Ezért büntetés jár, mivel nem
engedtem, hogy a tánctermen kívül végezzünk egymással.
– Ó, fogd be azt a rohadt pofád. Senki
nem kíváncsi rá, hogy hol akarsz elaludni – válaszoltam egyre idegesebben.
Most az egyszer tényleg igaza van.
Meglepő, de igaza van. Nem adott engedélyt, hogy a termen kívül bárhova elrohanhassak.
Gyors lefordultam a folyosón, ahol meglepetésemre holttestek hevertek. Ártatlan
embereket ölt meg azért, hogy engem felkutasson. Több olyan családtag fekszik
itt, akik hibavétés nélkül tértek másvilágra. Abban a hitben sétáltam oda az
egyik emberhez, hogy még életben van –e. De csalódnom kellett. Testéből egyre
több vért fojt ki, s minden egyes cseppje a kezemen végezte. Akárcsak három
évvel ezelőtt. Feladva minden reményt, siettem vissza a rövidebb úton a
próbaterembe. És most esett le, hogy én komolyan az ő szabályait követem. Úgy cselekszek,
ahogy ő akarja.
Belépve a terembe egy meglepő jelenetnek
lettem szemtanúja. A lányok, a fiúk mind ájultan hevertek a földön. Az nem
lehet… Nem lehet, hogy most velük fog végezni. Tekintetemmel kerestem
Jungkookot, akit a fekvők között nem találtam meg. Alaposabban szemügyre véve a
termet végül kiszúrtam. Arion a nyakánál fogva nyomta neki a tükörnek, ami merő
vér volt már. Annyi nyugtató dolog volt a történetben, hogy az nem a drága
Kookie vére volt, hanem egy fajtársamé. Muszáj volt megakadályoznom azt, hogy
őt is bántsa. Miért mindig azokat kell bántania, akiket a legjobban szeretek a
világon?
– Arion, engedd el! Nem ő kell neked, hanem
én. Hagyd őt békén, s ölj meg engem, ha az kell – feleltem a könnyeimmel küszködve.
– Sorn, ne legyél megőrülve. Neked élned
kell, meg kell változtatnod a jövődet – nézett rám Jungkook.
– Fejezzétek be ezt a nyálas beszédet.
Ha nem tűnne fel, most épp készülném megölni. – nézett rám Arion türelmetlenül
– Sorn! Biztos, hogy feláldozod érte magadat? Gondold meg jól – vigyorgott
félőrülten.
Nem kétség, hogy ő marad életben. Neki
élnie kell, megannyi lányba kell beleszeretnie. Turnékat végig csinálni,
fanmeetingeken szerepelni, s családod alapítani. Ha így tudok a barátnőimen, s
Jungkook-on és csapattársain segíteni, akkor megteszem. Csak hagyja már őket
békén.
Lassan elindultam Arion felé, akinek nem
kellett kétszer észbe kapnia, azonnal elengedte Jungkookot. Fulladozva esett
össze a földön. Szerencsére megúszta annyival, hogy nem vesztette eszméletét, s
a dolgokat éberen figyelte. Arion valamit a fülembe súgott, és én úgyis
cselekedtem. Most jött el a búcsúzásnak az ideje, legalábbis egy időre biztos
ennyi volt. Hogy mikor térek vissza, rábízom az időre. Fedje azt még mély
homály, amit még senki sem tud, még én sem.
Ez idő alatt Jungkook már réges-rég két lábon
állt. Elé léptem, s a leggyorsabban öleltem át. Arcomat a vállába fúrtam, mivel
tudtam, most ölelem így utoljára. Próbáltam megálljt parancsolni könnyeimnek,
de nem sikerült. Szüntelen folytak egymás után, mint a vízesés, aki megtalálta
a medrét. Ellöktem magam tőle, hogy még most utoljára lássam az arcát, s véssem
azt jól emlékezetembe. Búcsúként egy puszit nyomtam puha ajkaira, ami nem
tartott sokáig.
Odaálltam Arion elé, arra várva, hogy
megbénítsa a vért a testemben. Hosszú percek után végre megtörtént. Minden
végtagomat körbejárta a fájdalom, amely megállította a vért bennem. Amennyi
erőm még volt Jungkook felé fordultam, s rámosolyogtam. És bekövetkezett.
Földre esve mosódott el előttem a világ. Utoljára még hallottam Jungkook
kiabálását, de már az is jelentéktelen volt. A világ végre megszabadult tőlem
egy időre.
Semmit nem éreztem, előttem egy fehér
ruhás alak jelent meg hirtelen. Az angyal volt az. Valamit súgott, de nem
értettem. Csak a testemet emelte fel Arion, hogy elássa valahol. Itt ért véget
számomra az élet. Talán újjászületek, vagy maradt annyi erőm, hogy onnan
folytassam a dolgokat ahonnan elkezdtem. Egyelőre csak ezt tudom mondani: Isten veled Jungkook, BTS, CLC és Sophie!
Pár nap múlva újra látjuk egymást vagy soha!
Lelked
él, de én most búcsút mondok. Szíved egy időre megnyugodott. Arion még
körülötted van, mivel élsz, de úgy hiszi halott vagy. Kövesd életed útját, s a
végén megleled célod. Arion meg fog halni, így te fogsz győztesként kikerülni
ebből a körforgásból. Ám te is ott fogod végezni, ahol Arion. 4 hét, 7 nap és
még 8 óra, jelentsen neked valamit ez az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése