Red Blood Curse - Chapter 7.

Annyeong!

Új rész a láthatáron, vagyis a 7. fejezet. Az utolsó bejegyzésért, kérek mindenkit ne szedjétek fejemet. Én már megtettem. De nem húzom a szót, mert már kezdem én is unni ezeket a bevezető részeket. XD

xoxo: MinRae-chan

A lány, akit próbált mindvégig elhívni az én voltam. De arról volt szó, hogy csakis akkor fog elhívni, amikor eljön a megfelelő idő. Még várnia kellett volna, ha neki így volt jó, helyesen cselekedett. A dobozt egyre jobban az orrom alá nyomta, ami azt eredményezte, hogy elvettem tőle. Kinyitva egy ezüst karláncot találtam benne, bele vésve az ő nevének a kezdőbetűjével együtt. Úgy látszik, hogy nagyon akarja hallani a válaszom.

Egyre jobban hajlottam az igen felé, de tudtam, ha neki ezt mondom, akkor Sehun-nak fog rosszul esni, ha nemet mondok. Minél jobban gondolkodtam, Jungkook annál idegesebb lett. Na, jó legközelebb inkább egyből válaszolok, s nem húzom az időt.

– Igen, elmegyek veled randizni – feleltem mosolyogva.

– Sorn, köszönöm. Te vagy legjobb! – ölelt meg.

Addig nem engedett el, míg én is nem öleltem meg. Ahogy megöleltem, száját egy nyugodt sóhaj hagyta el. Olyan, mint egy nagygyerek, ki akkor nyugszik meg, amikor ölelik. Ez édes. Miután elengedett, a karomnál fogva húzott ki az épület elé. Hirtelen elkezdett mutatni az ég felé, hol nem tudtam mit kell néznem. Látta rajtam, hogy nem tudom hova nézzek. Kezemet megragadva mutatott arra a pontra vele, amit ő is nézett. Aztán rájöttem. A sarkcsillagot mutatta, mely most sokkal jobban ragyogott, mint bármikor.

– Sorn, kívánj valamit, s megpróbálom neked teljesíteni – fordított hirtelen maga felé.

– Ez az ötlet most honnan jött hirtelen? – kérdeztem értetlenül.

– Az nem lényeges, csak kívánj valamit. – mondta mosolyogva – Sorn lehetőleg, hogy én is halljam.

Szemeimet lehunytam, s el kezdtem gondolkodni, hogy mit is kívánjak. Annyi minden jutott eszembe, de csak egyet mondhattam. Meg van, mit akarok, hogy teljesítsen. Sajnos ez teljesen lehetetlen. De egy próbát talán megér. Vettem egy nagy levegőt, de valahogy a szó bennem maradt. Valami oknál fogva nem tudtam kimondani. Újra neki futottam, de most sem sikerült semmit kinyögnöm. Jungkook egyre furábban nézett rám, gondolván, hogy nem tudom, mit mondjak.

– Még élni akarok, s nem meghalni! Ez a kívánságom – mondtam.

– Sorn, ezt az egyet sajnos nem tudom teljesíteni. A sorsodat megváltoztatni nekem megy, ez sajnos rajtad múlik – felelte letörten.

Tudtam, hogy ezt fogja válaszolni. Mégis jól esett volna azt hallani, hogy van még remény egy új életre. Tudom jól, hogy a sorsomat, csakis én tudom jobbá tenni, de valahogy ez lehetetlennek tűnik. Próbáltam beletörődni, hogy a könyvben nekem így van minden megírva. Akarva akaratlanul is, de könnyek szöktek a szemembe. Látásomat ezzel elhomályosítva. Jungkook automatikusan magához húzott, hogy próbáljon megnyugtatni. Csalódnia kellett, mivel egyáltalán nem azt érte el, amit akart. Helyette egyre inkább folytak könnyeim, mint aki nem tudna nekik megálljt parancsolni.

– Valahogy megpróbáljuk átvészelni ezt az időszakot. Ígérem, segíteni fogok – ölelt magához szorosabban.

– Köszönöm Jungkook – néztem rá mosolyogva.

Miután kezdtem megnyugodni, ketten indultunk vissza az öltözőnkbe. Még mindig nem éreztem magam annyira jól, hogy mosolyognak, de Jungkook-nak egy párszor sikerült megnevettetnie. Ezért nagyon hálás vagyok, hisz’ mióta tudja, hogy ez történik velünk, rengeteg segítséget kaptam.

Egy páran megfordultak, s meglepődve néztek ránk, hogy miért lógunk együtt. Lehetséges, hogy nem tudják, de jelenleg egy boldog kamu páros vagyunk. Ami reméljük nem fog már sokáig tartani, ahogy az egyágyas meséknek is vége szakad.

Leülve a többiekhez, mi is bekapcsolódtunk a beszélgetésbe. A téma elég érdekes volt, mivel a lányok az én szerelemi életemet mesélték épp. Addig nem fogok rájuk szólni, amíg Sehunt szóba nem hozzák. Kezdtem megnyugodni, tudván, hogy nem fognak kitálalni róla. Viszont, amin nagyot néztem az Jin és Seunghee csókja volt. Azt tudtam, hogy Seunghee túlságosan is bolondul Jin-ért, de, hogy fordítva is, azt nem. Jó volt látni, hogy hazugság nélkül, ilyen boldogan tudják szeretni egymást. Nekem sajnos nem ez adatott meg. Hazugságban kell szeretnem egy embert, ki nem tudja, hogy már van barátom. A másik félnél is ugyanez a helyzet, de ő tudja, hogy szeretem, s nem hazugságból.

A fejem automatikusan Jungkook vállára került, s ott nyomott el az álom. Azt hittem, hogy nem kell többet Jungkookkal álmodnom, de valahogy megint sikerült. Melléje viszont csatlakozott még Sehun is. Néha annyira meg tudják nehezíteni az életemet, hogy csak, na. Rájuk nézve, a szemükben bosszúvágy égett. Mintha meg akarják fojtani egymást egy kanál vízben. Még mielőtt egymásnak este volna, időben felébredtem. Mindig az öltözőben voltam, s a fejem Kookie vállán nyugodott. Ahogy ránéztem, ő is csendben aludt. Hogy a többiek hova keveredtek, nem tudom. Jobbnak láttam megkeresni őket.

– Ha a többieket keresed, elmentek egy gyorsétterembe enni – felelte Jungkook csukott szemmel.

– De miért szóltál, mert elmentem volna velük – néztem rá szomorúan.

– Magunkat rendeltem pizzát, perceken belül megjöhet. Úgyhogy ülj vissza a fenekedre – ragadott meg a karomnál.

Leülve a helyemre kezdtem el a neten böngészni, hátha találok valami érdekeset. De Jungkook a kezemből kikapta a tárgyat, s levágta az asztalra. Meglepődve néztem rá, mivel nem értettem miért is tette. Addig néztük egymást, míg Jungkook meg nem csókolt. Lassan már kezdek ehhez is hozzászokni, mintha mindennapos lenne ez. Csókunk egyre jobban mélyült, s a nyelvünk továbbra is heves csatát vívott. Csak annyira álltunk meg, hogy levegőt tudjunk venni, de Jungkook ezt az alkalmat kihasználva lökött le a kanapéra. Fölém magasodva kezdte el ostromolni megint a számat. A testemen bizsegő érzés futott végig, ami kellemes volt. Kezei egyre jobban elkalandoztak, míg végül a térdhajlatomnál meg nem állt.

– Jungkook, kérlek. Hagyd abba, erre én még nem állok készen – feleltem megrémülve.

– Még akkor sem, ha vigyázni fogok? – kérdezte letörten.

– Semmilyen formában nem akarom még megtapasztalni. Majd csak akkor, amikor én azt mondom – vettem komolyra a hangom.  

– Ahogy akarod – sóhajtott.

Ezzel lemászott rólam, s én felültem a kanapén, de tisztességes távolságban, átültem a túloldalra. Hirtelen kopogásra lettünk figyelmesek. Felálltam a helyemről, hogy átvehessem a pizzát, de Jungkook gyorsabb volt. Hogy neki mindig előttem kell járnia pár lépéssel. Érdekes módon a telefonom nem volt az asztalon. Szó szerint tűt kerestem a szénakazalban, míg ki nem szúrtam Kookie zsebében az említett tárgyat. Óvatosan mögé léptem, kiloptam a helyéről a telefonomat. Annyi szerencsém volt, hogy Jungkook a pizzás fiúval beszélgetett. Csendben visszaültem a fotelba, újra elkezdtem a telefonom böngészni.

A híreket olvasgatva, a szemem megakadt egy bejegyzésen, ahol rólam van szó. A bejegyzésnek még a címe is találó: CLC Sorn, két tűz közé került. Megnyitva azt kezdtem elolvasgatni, hogy mit is írnak benne. Ha a szöveg nem is, de a képek eléggé érdekesek voltak. Az egyik valódi, a másik hamis. Egyik képen Sehunnal sétálgatok az utcán, a másikon meg Jungkookkal. Látom a médiát, egy cseppet sem zavarja az idolok magánélete. Miért is zavarná, amikor a saját életüknél, a másokéban akarnak kutakodni.

A képek többsége hamisított, hisz’ Sehunnal alig egy hete ismerjük egymást. Azokat a képeket, miket megszerkesztettek simán meglehet találni a világháló bármely képkereső oldalán. Azért ennyire ne tekintsék a fanokat hülyéknek.

Bezárva a lapot, azonnal kerestem valami más elfoglaltságot a telefonomban. Játékokat kezdtem el letöltögetni, mint valami nem normális. Ez is annak köszönhető, hogy az a bejegyzés felhúzott. Jungkook még fél órát beszélgetett a kihordóval, s én ez idő alatt kereken húsz játékot töltöttem le. Ennek a fele talán zombi ölős. Nem elég, hogy a valóságban gyilkolnak, de olyanok a játékok is. A telefonom képernyőjét majdnem betörtem, mivel olyan gyorsan írtam a lányoknak, hogy induljanak visszafele.

– Legalább ne a telefonodon vezesd le a dühöd – beszélt hozzám Jungkook.

– Neked pedig nem mondták, hogy tele szájjal nem beszélünk? Gusztustalan – feleltem fintorogva.

– Nem vagy az anyám, hogy meg mond, hogyan egyek! – vágott vissza.

– Valóban nem, de azért ehetnél kulturált emberek módjára – fakadtam ki.

Mérgesen toltam az orrá alá a telefonomat, hogy megértse miért is vagyok dühös. Ugyancsak a címet mutattam meg neki, de végre tudja az okát. Viszont amilyen kíváncsi volt, az egész bejegyzést elolvasta. Percek kérdése, s kitör nála a harmadik világháború. Már, ha rájön, hogy a képek nem igaziak, akkor még nem sejti a kapcsolatunkat Sehunnal. Ahelyett, hogy kiakadt volna, nevetésben tört ki. Tehát, akkor azt hiszi, hogy egy nagy marhaság, a Sehun-os képek nem igaziak. Mily’ megnyugtató, hogy titok még nem derült ki. Remélem nem is fog. A semmiből hirtelen egy cetli és a vudu madártoll jelent meg.

A madártollat megérintve, a fájdalom mely két héttel ezelőtt kínzott, újra rám jött. De most nem a kezem folyt végig a vér, hanem a nyakamon. Jungkook azonnal fertőtlenítő dolgokért sietett. Próbáltam segíteni magamon, de akárhova nyúltam újabb helyekről kezdett el a vér ömleni. Végül az arcom is abban úszott. Jungkook meg sem ijedve tőlem kezdte el lemosni a vért, még mielőtt rászáradt volna.

– Mindenre tudom a választ, de arra nem, hogy kéthetente miért ömlik mindenhonnan vér. Ezt elmondanád? – kérdezte.

Ahogy meg akartam szólalni, beszéd helyett, sorban köhögtem ki a vért. A lehető leggyorsabban akartam kimenni a mosdóba, hogy elintézzem magamtól, de a szédülésnek köszönhetően Jungkook karjaiban kötöttem ki. Amennyit láttam a vértől, ki tudtam venni, hogy szemeiben az aggódás tükröződik vissza.

Lassan visszaültem a fotelba, s hagytam, hogy Jungkook tegye azt, amire nem kértem. Ahogy a hűsítő víz bőrömhöz ért, úgy éreztem magam, mint aki nem ismerné a szót, hogy vér. Nem tudja, honnan származik, s miért üldözik. Miután már sehol sem volt nyoma a vérnek, fogta a kötést, s bekötötte a nyakam. Amikor a bőrömhöz ért az anyag, rögtön azt hittem, hogy meg akar fojtani. De bíznom kellett benne, mert akkor a randi is bizonytalanul fog kezdődni.

Másnap korán keltem, mivel a fejem majd szétrobbant a fájdalomtól. Mikor felültem tekintetemmel Kookie-t kerestem, de nem láttam sehol. Az orromat azonban valami kellemes illat csapta meg. Felállva az ágyból, utam egyenesen a konyhába vezetett. Ott láttam meg Jungkookot, miközben a sütő és egy kosár között rohangált. Értetlenül néztem azt, hogy mit is csinál. Viszont öröm volt látni, hogy az idejét jó dologra pazarolja el.

– Jó reggelt, mi jót csinálsz? – léptem mögé

– A randira csomagolok – válaszolta mosolyogva.

– Ne feledd, hogy továbbra is barátok vagyunk. Csak egy egyszerű randi, a csókok pedig semmit sem jelentek – mosolyogtam én is.

– Esetleg megkóstolnád a sushit, hogy ez így jó lesz? – nézett rám komolyan.

Kezébe vett egyet, viszont, amikor el akartam venni nem engedte. Arcára ki volt írva, hogy ő akarja. Hiába voltam erőszakos, nem sikerült a kezéből kivennem. Így kénytelen voltam hagyni magamat. Fura viselkedés ez tőle, de, ha szereti ezt, akkor szeresse.

Mivel lassan indultunk, így a leggyorsabban szedtem elő azokat, a ruhákat, amik illenek egy randihoz. Gyorsan megvoltam mindennel, s Jungkook is, elindultunk a közeli parkba. Mivel most az egyszer jó idő van, meg lehetett teríteni a füvön.

Javában ettük már sushit, amikor emberek bicikliztek felénk. A távolban egy ember árulgatott biciklit, amit ki lehet próbálni. Jungkook-ot a karjánál fogva húztam oda. Szerencsénkre ingyen ellehet vinni, s egésznap kedvünkre használni. Bármennyire is jó ötletnek találtam, sajnos csalódnom kellett, mivel egyáltalán nem tudok biciklizni. Kicsinek még ment, de amióta az a baleset történt, semmi nem került vissza a régi kerékvágásba. Nem mondtam Jungkook-nak, hogy nem tudok, így egyszerűen ráültem a biciklire és elkezdtem hajtani, mi nem volt jó ötlet. Két tekerés után a fejem a betonban, a bicikli meg rajtam kötött ki. Csillagokat láttam mindenhol, még Jungkookot is angyalnak hittem. Pedig továbbra is a földön járok két lábbal, még egy ideig.

– Jól vagy Sorn? – kérdezte Jungkook.

– Aha, csak utoljára vagy tíz éve bicikliztem. Kijöttem a gyakorlatból – nevettem.

– Akkor újra belejövünk. Lépésről, lépésre megmutatom, hogyan is kell – felelte, miközben átkarolt

Így is tett, mindent elmagyarázott. Kemény két óránkba telt, mire újra tudtam bringázni. Ez is több mint a semmi. Hálával tartozok emiatt neki, sőt nem is egy dolog miatt. Lassan kezdett ránk sötétedni, így beültünk egy étterembe, mivel a sushi, amit Kookie csomagolt, nem volt elég. Az a négy darab mire lett volna elég. Étlapot nem kértünk, hanem azt, ami a mai nap ajánlata. Kinézetre nem a legjobban nézett ki, de az íze mennyei volt. Jungkook még vagy három adagot rendelt, annyira ízlett neki. Kookie-ba szorult annyi kedvesség, hogy nem az ő számlájára, hanem a vezetőségére íratta. Véletlenül se kímélje meg a menedzsmentet a plusz kiadásoktól.

Elindulva hazafele még beesetünk a plázába megvenni J-Hope szülinapi ajándékát, mivel lassan az is itt lesz. Hogy mit vettünk neki, legyen titok. Napok kérdése és kiderül. Fogadok, hogy úgy fog örülni, mint majom a farkának.

Ha már bent voltunk a plázába, akkor Jungkook-nak vettünk játék pisztolyt meg a társait. Csak azért, hogy megleckéztesse a maknae line utolsó tagját, Jimint. Amit Jimin tett, Jungkookkal maga volt az év poénja.

Az utcákon nem volt már senki, csak néhány kocsi hajtott el mellettünk. Mondhatni olyan volt az egész város, mintha kísértetek járnák végig. A várost hideg, téli szél járja be. Ahhoz képest, hogy két napja még őszi szél fújt, ami februárban igen meglepő, elég hamar visszafordultunk télbe. Az utcán átkelve én haladtam elől, mögöttem pedig Jungkook. A kanyarból két autó fordult be, egyenesen felénk. Nem, hogy megálltak volna, helyette elgázoltak minket.

Ameddig tudtam, a szemeimet nyitva tartottam, s mindvégig Jungkookot néztem, hátha kutyabaja. Mozdulni se tudtam, körülöttem mindenhol csupa vér, még az arcom is. Utolsó szavaim ezek voltak: Jungkook. Többet nem bírtam kimondani. A szemeim olyanok voltak, mint az ólom, nem bírta megmozdítani. Még mielőtt végleg eszméletemet vesztettem volna, mentősök szirénáját hallottam. Ezzel búcsút mondtam a földi életnek, Jungkookkal együtt.

Most írom sorsod a nagykönyvbe. Az eddigi munkádat bevégezted. Annyi a dolgod, hogy küzdj, addig ameddig le nem írom az utolsó mondatot. Tudod jól, hogy a te életed nem Happy end. Az utolsó mondatod tudom, de nem árulhatom el. Életedből még hátra van: 8 hét 1 nap és 1 óra. Ne feledd ezt a mondatot: Az élet úgy elszáll, mint a kézbe szedett rózsaszál.