Red Blood Curse - Chapter 5.

Annyeong!

Iszonyatosan sajnálom, hogy ezelőtt héten nem hoztam új részt. Viszont most visszatértem az 5. fejezettel, rengeteg meglepetést tartalmazva. :) De nem lövök poént, fedezzétek fel ti magatok. :)

Jó olvasást!

xoxo: MinRae-chan

A fejem sajgott a fájdalomtól. Körbenézve mindenhol feketeség uralkodott. Lehetséges, hogy ez már nem Szöul, hanem maga a paradicsom? De, ha az, akkor miért van sötét? Hirtelen egy kis villany kapcsolódott fel, ami nem adott túl nagyfényt, de legalább az orrom közepéig elláttam. Az illetőt, aki felnyomta a lámpát mélyen megbújt a sötétben. Csak mozgolódni láttam, de azt is foltokban. A világ újra szédülni kezdett velem, viszont muszáj volt a szemeimet nyitva tartanom. Figyelnem kell minden lépését, ki tudja, mit akar művelni velem ez a seggfej. Végül is egy üldözőről van szó, kinek vérében a gyilkosság folyik.

– Nahát, nahát, a mi kis szajhánk felébredt – lépett mögém a gyilkosságok kitervelője.

– Vedd fontolóra kit is hívsz te szajhának, idióta – vágtam vissza neki.

– A kis vudunknak, milyen éles lett hirtelen a nyelve – felelte, s azzal végignyalta a nyakam.

Amint végignyalta nyakamat, kényes hangok hagyták el a számat. Ez sajnos nem az élvezet hangjai voltak, hanem a szenvedésnek. Ha üldözők nyála kerül véredbe, azzal megbélyegezték életed egy részét. Annyit jelent a dolog, hogy már egész biztos közelebb vitt a halálodhoz. De engem nem ez vezet, hanem a szívemben ketyegő óra. Az diktálja pontosan, hogy mégis mennyi időm van. Viszont ha el is tűnnék, senki nem venné észre. Egy ember halála miatt, a világ nem dől össze, az élet ugyanúgy megy tovább.  

– Fiúk, szeretnétek egy kis bemutatót látni, miként erőszakolunk meg egy vudut? – nevetett perverzül.

– Ha műsort szeretnél rendezni, ne velem tedd. Számos lány van körülötted, őket erre nem tudod felhasználni? – kérdeztem megijedve.

– De igen, velük is megcsinálnám. Viszont szeretném látni, hogyan szenvedsz a kezeim között, drága Sorn – kalandozott el a keze rajtam.

Úgy érzem ebből nem fog semmi jó kisülni. Én nem így akarom a szüzességemet elveszteni, még élni akarom a boldog emberek életét, akik még nem estek át ezen a dolgon. Hol van a segítség, amiről a levél mesélt. Szó szoros értelemben benne állt, hogy már úton van, akkor mégis hol késlekedik. Arion kezei kezdtek akcióba lendültek. Könyörtelenül húzta végig a bőrömön az éles körmeit. Ahogy gondoltam, még mielőtt neki állna, felméri a terepet, hogy hol vannak a legérzékenyebb pontjaim. Egy hangot sem adhattam ki, mert akkor biztos tudja, hogy ott az egyik.

– Sorn, áruld el, hogy hol van a legkényesebb pontod – suttogta a fülembe.

– Majd, ha fagy te átkozott – fejeltem le.

A kötelet kioldva, rohantam az ajtóhoz. Nem volt egyszerű kinyitni, de a zárat szó szerint letéptem róla. Az arcomat megcsapta a kellemes őszi szél, mintha most először éreztem volna ilyet. Erőt véve magamon kezdtem el futni a hideg, sötét utcákon. Egy lélek sem járt erre, mivel az egész környék teljesen el van hagyatva. Emberek beszélnek arról, hogy Szöul –e része kihalt. Szellemek kísértenek, néha fura hangok járják körbe a várost. Hogy megfékezzék eme áldatlan állapotot, lezártnak nyilvánították ezt a területet. Aki ide betévedt, az soha nem tért vissza vagy, ha mégis az illető arca a mai napig úgy néz ki, mint egy szellemé. Legalábbis a média és a környező lakosok mondják ezt. Mégis mennyi igaz belőle, nem tudom.

Kiérve az elhagyatott városrészből, picivel nyugodtabban indultam meg haza fele. Ugyan még mindig meg voltam ijedve, de tudtam, hogy ilyen távolra nem merészkednének. Az egész dologban az a legjobb, hogy nem találtam meg a telefonomat. Kezdhetek pénzt gyűjtögetni egy újra. Lassan kezdtem beletörődni abba, hogy soha nem találok vissza a dormba. Azonban a hátam mögött egy ismerős hang szólalt meg. Azt hittem, hogy soha nem fogom hallani a hangját, a cseszegetéseit, a bánásmódját.

– Sorn, te vagy az? – kérdezte az illető.

– Ki más lenne, Jungkook – nevettem, s elindultam felé.

– Érezd magad lecseszve – ütötte meg a fejemet.

– Ya! Ezt most miért kaptam? – néztem rá mérgesen.

– Mert a telefonodat nem vitted magaddal. Halálra aggódtuk magunkat a srácokkal. Eszedbe sem jutott, hogy be gyere a szobánkba elkérni a mobilodat? – kérdezte.

Szégyenben legszívesebben elsüllyedtem volna. Teljesen kiment a fejemből, hogy Jungkook-nak adtam a telefonomat a fotózás után. Hogy miért is tettem, nagyon jó kérdés. Mivel látta, hogy nem válaszolok, a karomnál fogva megragadott, s kezdett el húzni valamerre. Ez már sokkalta jobb érzés volt, mint bármi más a világon. A Sehunnal való beszélgetésünk most semmit sem számít. Rá kellett jönnöm, hogy Jungkook társasága élvezhető. Sehunnal ahányszor találkozunk, teljesen ideges, mintha zavarná valami. Kookie-val beszélgetni, s találkozni felér egy egyszerű arca puszinál is.

Annyira elkalandoztam a gondolataimban, már csak azt tűnt fel nekem, hogy az irodában ülünk mindketten, szemben a vezérigazgatóval. A főnök meglehetősen boldog lehet, mivel az arcáról a mosoly nem akart eltűnni. Nem tudom, hogy most jó hírt kapott vagy mire is gondol, de egy cseppet sem érdekel. Engem most csakis az foglalkoztat, hogy végre a puha ágyamban aludhassak.

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ide fáradtatok az éjszaka közepén – szólalt meg az igazgató.

– Kérem, hadarja el a lehető leggyorsabban. Sorn-nak aludnia kell, egész éjszaka kint mászkált az utcán – felelte Jungkook rezzenéstelen arccal.

– Képek kezdtek a neten keringeni arról, amin ti vagytok. A többi dolgozóval együtt arra jutottunk, hogy szeretnénk a kapcsolatotokat még jobban elmélyíteni – itt elhallgatott egy percre.

– Elmondaná, hogy ezzel mégis hova akar kilyukadni? – néztem rá értetlenül.

– Kibéreltünk nektek egy külön lakórészleget itt az épületben. Arra kérnélek meg titeket, hogy próbáljatok meg minimum félévig együtt lakni – fejezte be a mondani valóját.

Álljunk csak meg egy szóra. Félévig egy lakórészlegben élni, ahol csak mi ketten leszünk, senki más? Hova akarnak minket még küldeni. A háttérben valami nagyon nem stimmel, van egy olyan érzésem, hogy a vezetőség nekünk közös jövőt akar. Ha azt akarják, akkor a maradék eszük is elment. Én biztos nem fogok Jungkookkal egy közös életet eltervezni. Abba még nagy nehezen belementem, hogy eljátszunk egy boldog kapcsolatot, de ennél többre nem futja.

Mindketten kaptunk képet arról, hogy hogyan is néz ki a dorm. Az egészet egy szóló énekesnek tervezték, de mivel jobban szeretnek bandákkal dolgozni, ezért ezt békén hagyták. Most meg jöttünk mi, mint egy szerelemes pár, s előhalászták újra a terveket. Az egész mindössze egy egyágyas szobából állt, egy kis konyha, ahol pont ketten férünk el. A többiről meg ne is beszéljünk, az is olyan, mint az imént felsoroltak. Viszont az ágyra szívesen kitérek. Nem akarok egy ágyban aludni vele, ha kell, leűzöm a földre, de semmiképp sem jöhet szóba az együtt alvás. Tudom, hogy Jungkook milyen perverz, már csak az hiányozna, ha megismétlődne a két és fél órával ezelőtti.

– Holnap délután már be is költözhettek. Este viszont azt csináltok magatokkal, amit akartok – felelte mosolyogva.

Este viszont azt csináltok magatokkal, amit akartok ­– hangzott a fejemben. Ha arra gondol, amire én, biztos nem fogjuk azt csinálni. Nem elég, hogy egy szobába kényszerültem vele, de még ez is. Az egész vezetőség meghibbant, teljesen. Egy épeszű ember sem jár ide, akinek annyi esze lenne, hogy ezt megakadályozza. Meg is szólalnék, a főnök biztos leintene, hogy nincs lehetőség visszavonni, mivel ez már végeleges. Olyan boldog, mint most, még soha nem voltam.

– Akkor úgy látszik megint együtt lesz dolgunk – mondtam unottan.

– Ahogy mondod. Reménykedtem, hogy ezeken kívül nem lesz semmi közünk egymáshoz, de mégis van – emelte tekintetét a plafonra.

– Most már tényleg lakótársak lettünk – erőltettem az arcomra egy műmosolyt.

– Nem kell megjátszanod azt, hogy örülsz. Tudom, nem tetszik az ötlet, nekem sem – indult ki az ajtón.

Szorosan indultam meg utána, mivel semmi kedvem nem volt ott maradni. Ki akartam használni már azt a kis időt, amikor még egyedül alszok, egy ágyban. Beérve a hálóba, amint ledőltem az ágyra, azonnal elnyomott az álom. Kivételesen most kellemes álmaim voltak, de nem a megfelelő személlyel. Jungkookkal álmodni nem rossz, de még egy bokorral is jobbat álmodok.

Reggel Seunghee keltegetésére ébredtem, hogy ideje lesz végre felkelni. Felülve az ágyon, a lányok valamit szétrobbantottak. Persze, hogy az ünneplés érdekben rendeztek partit. Csapjunk nagy felhajtást arra, hogy végre együtt élhetek a kamu barátommal. Még mindig nem békéltem meg a dologgal, de úgy látszik, hogy a lányok igen. Milyen könnyen megy egyeseknek, nem ők fognak azzal a személlyel együtt lakni, akiket teljes mértékben utál. A konffetik mellé, még torta is kellett, na meg a bőrönd sem maradhatott el. Kedves volt a lányoktól, hogy összepakoltak nekem, de úgyis délután költözök be. Viszont csak most esett le, hogy délután egy óra is van. Szépen átaludtam a délelőttöt. Felállva az ágyról indultam meg a fürdő felé, hogy átöltözzek valami kényelmes ruhába. Nem volt nagyon sok választásom, mivel a lányok minden cuccomat bepakolták a bőröndömbe. Elintézve a dolgaimat vettem búcsút a barátnőimtől. Tudtam, hogy a próbákon fogunk találkozni, viszont hozzá szoktam már, hogy minden egyes nap együtt lógunk.

Kinyitva az ajtót, Jungkook is pont akkor lépett ki az ő lakórészlegükből, mint én. A kezében neki is egy nagy bőrönd virított, pont, mint nekem. Ugyan csak félévre költözünk össze, de jobb az összes cuccunkat átvinni, mint később rohangálni emeltről, emeletre. A lift gombot megnyomva vártuk, hogy leérjen a mi emeletünkre. Akármennyi ideig vártunk, csak nem jött az átkozott lift. Megfogva a dolgaimat indultam el a lépcsőkön, föl a nyolcadikra. Mire felértem, a víz teljesen levert. Megmondom, azért az első és a nyolcadik emelet között nem is kevés lépcső volt. Ha jól számoltam meghaladta talán már a száz lépcsőfokot. Jungkook és én mindössze pár lépésnyire voltunk a dormtól. Kinyitva az ajtót, kellemes meglepetés várt minket. A szoba szépen ki volt díszítve. Aminek a legjobban örültem, hogy nem úgy nézett ki az egész, mint a képeken. Viszont az egy személyes ágy, az még mindig ott volt. El kellett fogadnom, hogy ez így marad, a kedvemért nem lesz még egy ágy behozva. Kénytelen leszek beletörődni, ha a párosos játékba sikerült, ebbe sem lesz nehéz.

Mire felosztottuk egymás között a szekrényeket, megkezdtük a kipakolást. Én fél óra alatt végeztem, de a kis maknae még mindig baszakolódik, hogy mégis hova rakja a ruháit. Komolyan, sokkal rosszabb, mint én magam. Pedig én szoktam még délután ötkor is vacakolni, hogy a sminkes dolgaimat mégis hova pakoljam el.

Kezdtem unni Jungkook társaságát, így írtam egy üzenetet Sehun-nak, hogy nem tudnánk –e ma találkozni a környéken levő parkban. A válasz csak percekkel később érkezett. Szerencsémre pont megfelelt neki a délután, így a lehető leggyorsabban kaptam fel a kistáskámat, s siettem ki vele az ajtón. Lehetséges, hogy én értem előbb ide, mivel Sehun-nak se híre, se hamva. Leülve egy padra kezdtem el telefonozni, hogy ne unatkozzak. A semmiből hirtelen Sehun ugrott elő, ezzel a frászt hozva rám. Ezzel akkor már meg is találta a leggyengébb pontom. Nem akartam elárulni neki, de eléggé ijedős vagyok. Van egy olyan érzésem, hogy ezt ki is fogja használni.

– Elmondanád, hogy mégis miért akartál ilyen hirtelen találkozni velem? – nyomott egy puszit az arcomra.

– Nem találkozhatok bármikor a barátommal, amikor kedvem tartja? – öleltem át nevetve.

– De igen, csak meglepett a hirtelen jött üzeneted. Talán valami baj van kedvesem? – karolta át a derekamat.

– Nincs semmi, csak szükségem volt egy normális fiú társaságára – ültem le a padra.

– Kezded unni a BTS tagok és barátnőid társaságát? – kérdezte Sehun nevetve.

– Mondhatjuk úgy is – kezdtem el én is nevetni.

Jó volt Sehunt olyannak látni, mint akkor, amikor megismertem. Végre láttam őszintén nevetni, s mosolyogni. Hogy ne csak egy helyben üljünk, elindultunk valamerre. Az utunk egyből egy moziba vezetett, ahol egy romantikus vígjátékot néztünk meg. Ahhoz képest, hogy vígjáték volt, a jó poénok ellenére a vége nagyon szomorú volt. Én épp, hogy csak elérzékenyültem, Sehun-nak ez idő alatt vagy harminc zsepit adtam a kezébe. És, hogy ezek közül mennyit használt el? Mind harminc elfogyott. Sehun eléggé érzékeny, ami nekem pont megfelel. Kedvelem az olyan pasikat, akikben van némi érzékenység, s nem a kemény srácot játssza, mint egyesek. Gondolok itt Jungkookra.

A moziból kiérve még mindig előttünk állt az egész nap, de nekem még volt egy kis dolgom odahaza. Egy ölelés kíséretében köszöntünk el egymástól. Az a kevés idő, amit vele töltöttem, jobb volt, mint otthon ülni egy helyben. Végre tudtunk hosszabb ideig kettesben lenni, még, ha egy része sírással is telt a mozi miatt. A mosoly rá volt fagyva az arcomra, így úgy nézhettem ki, mint egy tejbe tök.

Fél óra alatt visszaértem az épülethez, de ami utána következik egy kész szenvedés lesz. Felmászni a nyolcadikra még mindig nem könnyű. Minden erőmet összekapva húztam fel magam a legfelső emeletre. Benyitva a dormba, Jungkook békésen aludt a kanapén. Gondolom kihasználta az alkalmat a pihenésre, amíg nem jövök vissza. Jól is tette, mivel most egyáltalán nem lesz csend. A hűtőből elővettem az epres, tejszínhabos tortát, amit még a lányoktól kaptam. Szükségem volt egy kis édességre. De még mielőtt neki tudtam volna állni, enni, valaki eltakarta a szemem.

– Jungkook, tudom, hogy te vagy az. Ez nem jó vicc – durciztam be.

– Csak egy kicsit meg akartalak tréfálni, amiért itt hagytál, s nem segítettél – kezdett el nevetni.

A nevetést viszont percekkel később abbahagyta, mivel valami kiszúrta a szemeit. Követve tekintetét, azonnal a tortára néztem. Nem leszek köcsög, adok neki belőle, úgy sem bírom az egészet megenni egyedül. Viszont még mielőtt tudtam volna vágni belőle, Jungkook az orromra kent egy kis tejszínhabot. Ami egy vitának indult, abból egy nagy kajacsata lett. Az egész konyhát beterítette a tejszínhab és az eperkrém. Szép, alig vagyunk itt öt órája, de kezdhetünk el takarítani. Köszönhetően Kookie-nak. Miután befejeztük a takarítást, fáradtan dőltünk le mindketten az ágyra. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Jungkook engem néz. Bal karjával a fejét támasztotta, jobb lábát a levegőben mozgatta. Arcára egy aranyos, cuki mosoly ült ki, mi már tényleg azt eredményezte, hogy el kell olvadni tőle. Annyira elmélyedtem a szép barna szemeibe, hogy fel sem tűnt miközben maga aláhúzott. Egy centise választott el az ajkaitól, de Jungkook akarva, akaratlanul is a számra tapadt. Az ő nyelvei, az enyémet egy kellemes, szórakoztató táncba hívta. Ajkai olyan puhák voltak, mint a nem létező bárányfelhők. Az egész egy kellemes dolog volt, nem akartam, hogy abbahagyja. Továbbra is azt akartam, hogy folytassa, mert élvezem.

Elvesztél. Nem tudod, kit válassz, Sehun vagy Jungkook. Viszont kezdesz jó irányba haladni, hogy tényleg boldog legyél. Az időd viszont egyre jobban fogy. Húzz bele, az órában levő pontos idő ennyi: 8 hét, 5 nap és még 7 óra. És egy figyelmeztetés: Minden kimondott szó, felér egy mosollyal vagy magával a véggel.