Red Blood Curse - Chapter 3.

Annyeong!

Egy nappal később, de meghoztam a 3. fejezet. Remélem tetszeni fog. ;)

xoxo: MinRae-chan

Mégis mit akarnak a szüleim mondani ezzel az üzenettel. Eddig is tudtam, hogy egyes fajtársaink szerint rejtélyesek. De nem gondoltam, hogy ennyire. Megrémülve dobtam a sarokba a papírt összegyűrve. Nem akartam elhinni, hogy mindössze 9 hét van hátra, s nem leszek. Nem akarok még meghalni, élni akarok. Ez alatt az idő alatt, hogy próbáljam megtalálni a boldogságot, ha nem tudom, hol kezdjem. Felállva a székről rohantam ki az irodából. Nem vártam, hogy valaki megállítson vagy utánam kiabáljon. Egyedül akarok lenni, ne jöjjön senki utánam. Gondolom, most Jungkook jót nevet, mert látott elkeseredni. Erősnek ismert meg, de most látott gyengének. A sötét utcán kóborolva sétálgattam, nem érdekelve, hogy megölhetnek. Ma este biztos nem megyek haza, még akkor sem, ha tél van.

– Sorn, nem az a megoldás, hogy csak úgy kirohansz. Megmondtam, mindenhova csakis velem mehetsz – kiabált utánam egy ismerős hang.

– Jungkook te ezt nem értheted. Ha nem tudod, mi van a levélben, ne üsd bele az orrod – válaszoltam neki mérgesen.

Megfagyva indultam tovább, ott hagyva Jungkook-ot a sötét utcán. Jobbra fordulva már csak néhány lámpa fénye pislákolt. Lassan ezek is ki fognak aludni, s nem jön, ki megjavítsa. Velem is ugyan ez fog történni, eltűnök erről a helyről, és nem fog jönni senki, hogy megmentsen. A karomnál fogva valaki berántott egy sikátorba, de ha nem lenne elég valamit a torkomhoz nyomott. A tárgy éle egyre mélyebbre hatolt, míg el nem ért a csontomhoz. A bőrömön egyre több vér folyt végig. Miután végzett a nyakamnál, áttért a vállamhoz, s ott is a bőrömet kezdte el szurkálni. Egyre kényesebb helyre tévedt, s annál jobban fájt. Több fájdalom, több vér.

– Most végre meg vagy. Azt hitted, hogy a barátnőiddel el tudsz itt bújni? – kérdezte egy hang.

– Tudtam, hogy előbb vagy utóbb fel fogsz tűnni. De reménykedtem, hogy az nem most lesz – vettem szaporábban a levegőt.

– Ne feledd, nem beszélhetsz így velem. Csak egy szavadba kerül, s neked a véged – szorította jobban a torkomhoz a kést.

– Ha akarsz, megölhetsz, senki sincs itt rajtunk kívül – feleltem mosolyogva.

Tudtam, hogy Jungkook itt van még, ezért direkt nem kiabáltam. Nem kértem többet a jelenlétéből, elég volt az elmúlt két nap. Csendben hallgattam tovább fogva tartóm minden mondatát. Néhány szava ígéretesnek hangzott, de észben kellett tartanom, hogy mit ígértem a barátnőimnek. Így nem hagyhattam magam egy könnyedén megölni. Bele adva minden erőmet, próbáltam szabadulni, ami sikerült is. Visszafordultam arra az útra, amerre eredetileg elindultam. Leszartam, hogy a nyakam csupa vér, meg kellett találnom Jungkook-ot. Most az egyszer tényleg jól jönne a védelme, vagy minek is nevezi.

Pár lépéssel előttem egy alak rajzolódott ki. Tudtam, hogy Jungkook, így kihasználva az alkalmat, karjánál fogva húztam vissza a dormba. Gondoltam, hogy most hülyének néz, de jogosan futok vele. Nem ijedtem meg, de ha kilenc hétig élhetek csak, nem szeretnék most meghalni. Fél óra rohanás után, lihegve ültem le a nagy kanapéra. Jungkook is ezt tette, de ahelyett, hogy máshova, mellettem foglalt helyet. Most ez is jobb, mint a fél órával ezelőtti szenvedésem. Hozzá érve a nyakamhoz a vér már nem folyt, de még mindig nem alvadt meg. De így legalább könnyebben tudom lemosni. Felállva a helyemről indultam meg a szobám felé, de Jungkook egy szóra megállított.

– Sorn, a nyakad miért úszik vérben? – kérdezte aggódva.

Most először nézett rám aggódó tekintettel, s beszélt velem kedvesen. Csak a fejemet ráztam, hogy nem akarok erről beszélni. Meg amúgy is hosszú lenne elmondani. De persze Jungkook addig erősködött, míg meg nem adtam magam. Reménykedtem benne, hogy csakis ezt kell elmondanom, s nem az egész életemet. Viszont a srácot, ezt is érdekelte, így az élemet minden egyes másodpercét el kell mondanom. Most látom, hogy az egész éjszakám rá fog menni, mivel lesznek értelmetlen kérdései. Na, de, hogy mindent megértsen egytől-egyig, a könyv is kell. A lehető leghalkabban hoztam ki a szobánkból, mert a lányokat nem akartam felkelteni.

– Ez egy szentkönyv. A könyv tele van mindenféle régi hiedelemmel, ami az én népem történetét meséli el. Nem értenéd, mivel mind fura írással van írva. Mi ezt már csak úgy hívjuk, hogy vudu írás – álltam meg egy percre.

Ránéztem, s láttam, hogy eddig mindent vág. Akkor nem kell még egyszer elmesélnem, ezzel igazán megkönnyíti a dolgomat. A dolgokat mindaddig így folytattam, amíg Jungkook el nem aludt. Lassan én is bealudtam, de ez sajnos nem a szobámban történt, hanem kint a kanapén.

Reggel Jungkook vállán keltem, ki mosolyogva mindvégig engem nézett. Ha ez nem lenne elég, de a barátnőim és még Jiminék is minket néztek. Zavarodottan ültem fel, mivel elég kínos volt az egész. Nem elég, hogy tegnap este még Jungkookkal jöttem hazafele, de alig pár perce még az ő vállán pihentem. Az arcom úgy nézhetett, mint egy paradicsom. És nem azért, mert élveztem azt, ami az éjjel történt. Hanem azért, mert a srácok láttak minket. Addig nincs baj, ameddig nem kezdenek el a neten képek keringeni erről.

– Mégis mi a fene történt az idő alatt, amíg mi aludtunk? – mosolygott perverzül Jin.

– Most azonnal töröld ki a fejedből a mocskos gondolatokat – rivalltam rá a srácra.

– Akkor azt kérdezem, miért véres a nyakad? – kérdezte J-Hope.

– Srácok hagyjátok békén, a lényeg, hogy én tudom. S nem szép dolog az, amit a lányokkal művelnek – nézett rám aggódva Jungkook.

Fogalmam sincs, miért viselkedik most így, de kérem vissza a faragatlan, bunkó Jungkook-ot. Nem áll jól neki annyira a kedvesség, a cseszegető énje jobb. Barátnőimre nézve egyre mérgesebbek lettek, mivel egyből tudták, hogy elmondtam neki. Részben jogosan mérgesek rám, de meg kell érteniük, hogy nem én akartam. De, ha megkérdezik ki akarta, hogy kiderüljön, a válaszom egyből a maknae lesz. Nem akarok mindenért én kapni, mint általában.

A csapatban én vagyok a bajkeverő, s be is vallom, tényleg igaz. Kiskoromban, meg néha most is szeretek bajba keveredni. De tudom, hogy felelősséggel kell viselkednem, mert akkor az antifanok újra kiszúrják, hogy én vagyok a gyenge rúgó. Nem is egyszer kaptam durva kommenteket tőlük, hogy nem értik miért is debütáltam ebbe a csapatba. Nélkülem több sikert érnének el a lányok. Néha tényleg így érzem, de tudom, hogy a rajongók számítanak mindig ránk. S nekem csakis az a fontos, hogy fanok mosolyognak, minden áldott nap.

– Elmondanád, hogy Jungkook mégis honnan tud erről? – kérdezte Yeeun.

– Ott volt velem, amikor megtámadtak. Sőt, amikor hazajöttünk megkérdezte, miért ilyen a nyakam. De akkor már mindent el kellett mondanom – hadartam el egy szuszra.

– Akkor mindent értek. Azt hittem már te kotyogtak ki – fújta ki a levegőt Yeeun.

Fáj, hogy a barátnőim nem bíznak meg bennem, de most jogosan tették. Ilyenkor én is kérdőre vonnám őket, hogy miért is beszéltek erről. Kihasználva az alkalmat, a lányokkal elmentünk vásárolni. Délután nem lenne rá időnk, mivel próba lesz a srácokkal és megbeszélés a főnökkel. Seunghee és Yujin a város szélére eső plázát választotta, így nem is kicsit kell gyalogolnunk. Nem is gond, ideje kiszellőztetnem újra fejem. Mindannyian felöltöztünk kényelmes utcai ruhába, de nekem előtte le kellett mosnom a vért. Az éjszaka szépen a bőrömre száradt, talán mesélés előtt kellett volna lemosnom.

A tükörbe nézve tűnt fel, hogy a heg egy ideig biztos megmarad. Na, meg a szurkálások helye is, csodálom, hogy engedett menekülni. Ennek az üldözőnek szokása áldozatait egyből megölni, s nem engedni, megfutamodni. Nem igazán akarom tudni mire is készül, majd kiderül. Általában akkor szokta ezt csinálni, ha valamit nagyon el akar követni. Legyen az gyilkosság vagy éppen fiatal lányok megerőszakolása. Ezeket is csak a fajtársainktól tudom, akiknek sikerült a markai közül megszökniük. Hogy a többiekkel mi lett, nem akarok bele gondolni. Tudom rá a választ.

– Lányok, várjatok meg. Tudjátok, hogy magas sarkúban nem tudok rohanni, mint ti – kiabáltam utánuk.

– Miért nem vettél fel akkor edzőcipőt? – állt meg Seungyeon.

– Ya! Ne felejtsd el, hogy nem szeretek kilógni a sorból – vágtam vissza Seungyeon-nak.

– Ha mind a négyen miniszoknyát vennénk fel, te is abba jönnél? – kérdezte Seunghee.

– Megeshet, de nem süllyedek le annyira – fordítottam el a fejemet.

Előre siettem, mivel nem akartam nekik igazat adni. Mindig is zavart, ha kilógok a sorból, tehát ha barátnőim magas sarkúba jönnek, nekem is abba kell lennem. Egy óra gyaloglás után megérkeztünk a plázába, de ruhaüzlet helyett, egy kávézót céloztunk meg. A lábaim mindjárt leszakadnak a helyéről, azt hittem sose érünk ide. Mindannyian koktélt rendeltünk, de én nem ezt akartam. Fiatal korom ellenére, barátnőim sokszor rendeltek nekem alkoholos koktélt. Hiába mondom nekik, hogy én nem szeretem, mindenképp rám erőszakolják. Beleszólásom sincs, mivel szerintük a maknae-nak az idősebbeket kell követni. Rohadtul nem így van. Ha ez így lenne, akkor Jungkook már a földön sem lenne. RapMon eléggé szabálytartó, de elviseli, ha Kook baromságokat művel.

– Lányok, remélem, még nem akarunk indulni. A lábam még mindig sajog – kortyoltam bele az italomba.

– Ha akarsz, itt maradhatsz, de mi megyünk. Vigyázz magadra! – ölelt meg Seunghee.

Csúcs, egyedül maradtam. Nincs társaságom, így rendelgethetek még egy pár kávét vagy koktélt. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy semmi sem tudott kizökkenteni belőle. Egyedül csak egy golyónak sikerült, ami közvetlen mellettem haladt el. Remek, még így délelőtt sincs nyugtom, máris menekülhetek. Fogalmam sincs, hogy frászba talál meg ez az üldöző, de az agyamra megy. Megfogva a telefonomat kezdtem el hívni a lányokat, de egyikük sem vette fel. Eluralkodott rajtam a pánik, hogy valami bajuk esett. De egyedül az a szar helyzet ütött be, hogy még a srácok telefonszáma sincs meg. Így csakis magamra tudok hivatkozni, hogy megtaláljam a lányokat ebben a nagy plázában.

Minél jobban siettem, annál közelebbről jöttek a lövések. Az emberek körülöttem mind félve rohantak ki az üzletekből. Még az eladók is ott hagyták nyitva a boltokat. Logikus, hogy ilyen esetekben az életüket mentik. Én is ezt tenném, de nekem fontosabb dolgom van. Üzletről üzletre jártam, de mindegyik üres volt már. Visszaérve a kiinduló ponttól az egész áruház ki volt hallva. Akkor lehetséges, hogy a csajok is a többi emberrel vegyülve kint vannak már. Rajtam múlik minden, hogy most vagy bent ragadok vagy kijutok élve. Fél óra bolyongás után sem találtam meg a kijáratot az épületből, de szerencsémre a lövések elcsendesültek. Lehetséges, hogy akkor nem is üldözők voltak, hanem egyszerű betörők, mivel az egyik ruhaüzletben két eladó feküdt vértócsában. Nem ilyen halált érdemeltek szegények, de már nem tudtak elmenekülni.

A pláza pár óra után újra megtelt élettel, de a lányokat most sem találtam meg. Abban bíztam, hogy közben hazamentek, mivel megunták a várakozást. Leülve újra a kávézóba kezdtem magam elé bámulni, de most is kizökkentettek a gondolataimból. Viszont ez most nem egy golyó hangja volt, hanem egy lányé.

– Sorn, azt hittem, hogy majd csak a forgatáson találkozunk. Viszont a sors azt akarta, hogy itt legyen egy találkozó – ugrott a nyakamba Sophie.

– Sophie én is örülök neked, de nem kapok levegőt – toltam el magamtól.

– Ne haragudj, csak szeretek ölelkezni – nevette el magát.

Pont mi Yeeun, személyiségre teljesen egyformák. Szeretnek másokat hirtelen letámadni egy egyszerű öleléssel. Viszont feltűnt, hogy nem egyedül jött, hanem két fiúval. Gondolom, az egyik a barátja lehet, a másik meg a bátyja. Bár ki tudja, előfordulhat, hogy mindkettő a szeretője. Ugyan biztos, hogy nem. Ha azok is lennének, nem jönnének ki egymással ennyire jól. Na, mindegy is.

– Jaj, de udvariatlan vagyok. Sorn, ő itt párom Kai – Mutatott a mellette álló fiúra. – Ő pedig Sehun – húzott előrébb egy barna hajú srácot.

– Sorn vagyok, örülök a találkozásnak – hajoltam meg.

– Véletlenül nem a CLC-ből Sorn? – kérdezte Sehun.

– De igen, ti pedig az EXO-ból Sehun és Kai. Nagy rajongótok vagyok – feleltem mosolyogva.

Az időt nem figyelve beszélgettünk egymással. Kiderült, hogy Sehunnal és Sophie-val rengeteg közös van bennünk, mint a lányokkal. De persze ezt nem fogom nekik elmondani, éljenek csak abban a hitben, hogy annyi közös van bennünk, mint két testvérben. Amíg nem tudják, nem fáj nekik az igazság. Délután öt óra fele a telefonom csörgött. A kijelzőre nézve Yujin neve jelent meg. Nem akartam most beszélni vele, inkább hallgatom Sehunt.

Visszakönyökölve a pultra néztem végig Sehun barna szemeibe. Élvezet volt azt hallgatni, hogy milyen volt a gyakornokság, s milyen jó híresnek lenni. Pontosan tudom milyen érzés, hisz’ én is az vagyok. De nála ez egy különlegeseset. Szóba került az is, hogy még nem volt barátnője, keresi még a megfelelőt. Sophie néha beleszólogatott, hogy szerinte már megtalálta az igazit. Értetlenül néztünk rá, mivel nem tudtuk hova akart kilyukadni. És csak akkor esett le a tantusz, amikor Sophie az orrom alá nyomta a telefonját. Képernyőjére nézve egy photoshoppolt képet láttam meg rólam és Sehunról. Az illető, aki csinálta elég nagy fan lehet, hogy ilyeneket rak fel a világhálóra. Már megint rám tört a zavarba jövetel. Égő arccal fordultam el balra, mivel nem akartam Sehun szemébe nézni.

– Szerintem cukik lennétek együtt. Egy próbát mindenképp megérne, ugye Jongin? – nézett a párjára Sophie.

– Ahogy mondod – felelte mosolyogva Jongin.

– Legalább próbáljátok meg, kérlek! – nézett ránk könyörgő szemmel Sophie.

Sehunnal egymásra néztünk, abban reménykedve, hogy valamelyikünk igent mond rá. Én megpróbálnám, de ez nem rajtam múlik, hanem a srácon. Az én részemről egy bólintás érkezett, hogy tényleg megérne egy próbát. Sehun még egy ideig habozott, de nem kellett sok, és kimondta az igen szót. Akkor most már tényleg nincs visszaút, meg kell próbálnunk egy párként viselkedni. Elsőre nem lesz könnyű menet, ezt most érzem. Viszont a rajongóknak nem szabad tudniuk, hogy én kavarok EXO Sehunnal.

A plázából kilépve Sehun egyből a kezemért nyúlt, de sokkal gyorsabb voltam. Az ő keze meleg volt, míg az enyém hideg. A melegsége teljes mértékben átjárta testemet, mintha most először találkoztam volna ilyen kellemes érzéssel. A félelmeim eltűntek, amik bennem voltak. Úgy érzem, mintha hétköznapi ember lennék, mindenféle probléma nélkül.

Sehun hirtelen a fejemre nyomott valamit. Hideg volt, de kellemes, és most esett le, hogy esik a hó. Elengedve Sehun kezeit kezdtem el futkosni, mint egy ötéves. Úgy lehetett látni, mintha még nem találkoztam volna hóval. Pedig nem igaz, minden évben a rezervátumokban azon a napon megered a hó. Általában február végéig ki szokott tartani, de a három évvel ezelőtti hamar elmúlt.

– Sorn, szólok, hogy nem ismerlek – kiabált ide Sehun.

– Te most letagadsz? – néztem rá ijedve.

– Számból vetted ki a szót – felelte nevetve.

– Ne légy ennyire kegyetlen. Ha te lennél ilyen helyzetben, felvállalnálak… Bármennyire is égő – szontyolodtam el.

Szomorúan ballagtam oda Sehun mellé, ki az egész dolgot csak egy öleléssel díjazta. Alig egy órája vagyunk együtt, de máris meg volt az ölelés. Egyesek szerint lehetséges, hogy elsietjük, bevallom szerintem is korai. De, ha a sors így hozta, akkor így történt. Nem tudok mit csinálni, nem én erősködtem, hanem Sophie.

A Big Hit-hez érve elköszöntünk egymáshoz, s én nagy mosollyal az irodába. Jungkook türelmetlenül várakozott a főnökkel együtt. Amiért nem voltam próbán, s késtem a megbeszélésről nem is kis fejmosást fogok kapni. De nem érdekel, semmi nem tudja elrontani a napomat.

– Most, hogy végre Sorn is ide ért, bele kezdenék – Sóhajtott egyet a vezető. – A rajongók a klip alapján azt feltételezik, hogy ti együtt vagytok. S, hogy elkerüljünk néhány kínos dolgot, arra kérnélek, hogy próbáljatok meg együtt működni, s egy párt alkotni.

Azonnal megállt bennem az ütő. Még, hogy Jungkook és én egy pár. Ki van zárva a dolog, két külön világ vagyunk. Sőt nem is tudják, de ott van Sehun, nem fogom megcsalni egy kis hazugság miatt. Amúgy is, ha egy párt kellene alkotnom vele, inkább meghalok.

A kezemben hirtelen egy papír jelent meg, ezzel a felirattal: Biztos jól döntöttél, amikor Sehunt választottad? Gondold át még egyszer. A boldogságot és a jövőd a tét.