Annyeong!
Későn, de meghoztam a 2. fejezetet. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást. :)
xoxo: MinRae-chan
– Szükségem van rád, kedvesem! – mondta
mosolyogva.
– Ígérd meg, hogy velem maradsz. Örökre!
– zártam le az én mondatommal.
Mindkettőnk száját egy megkönnyebbült
sóhaj hagyta, mivel végre túl voltunk a forgatáson. Már csak a csodára vártunk,
ami a feltöltést jelentette. De persze a sors most is közbeszólt. A csuklómba
megint a tegnapi érzések költöztek bele. Nem akartam senkire a frászt hozni,
így a lehető leggyorsabban távoztam be az öltözőbe. A kardigánt egyből a szoba
végébe hajítottam, mivel már kezdett rajta átütni a vér. Mondja már meg valaki,
mi akar ez lenni. Elviselhetetlen. Körbenézve a szobában sehol nem volt semmi,
amivel lefújhattam volna, így csakis a dormba rohanhattam.
Felforgatva a félszobát, egyedül a
könyvre akadtam, mely már nyitva volt egy olyan lapon, amit még soha nem
láttam. Rúnaírások szerepeltek rajta,
mit nem nagyon értettem. Hirtelen a semmiből egy ritka toll jelent meg. Ezt a
madár fajtát senki nem ismeri, pedig egy nap mindig feltűnik itt Szöulban. A
vuduknál nagyon ismert, jellegzetes, ez az úgy nevezett vudu madár. Galambhoz
tudnám hasonlítani, de nagyon eltér tőle. A szürke tollai keverednek a lilával,
így tényleg nem feltűnő.
Legendák szólnak arról, hogyha egy ilyen
vudu madár megjelenik az álmodban vagy esetleg tollát látod valahol. Egész
biztos, hogy te vagy a kiválasztott. Különféle dolgokra készít fel, melyen túl
kell vergődnöd magad. Legyen ez maga halál, esetleg a reménytelenség, hogy
ideje feladnod a reményt. Már, ha hittél benne. Erre van a vuduknak egy jó
mondása: Higgy a madárban, s egész biztos
nem hagy ott halában. Nem hangzik valami jól, de számunkra igenis az.
Nálunk a rúnák szent írások, melyek
általában a jövőt vagy valami mást mesélnek el. Viszont ahhoz képest, hogy
azok, alig van olyan vudu, ki meg tudja fejteni. Segítséget nem kapunk, az
eszünkre kell támaszkodnunk. Még akkor is, ha nem tanultuk meg. Visszatérve
tényleg a rúnákra. Ha a jövőt mesélik, általában balszerencsét ötvözte a
szerencsével. Fogalmam sincs, hogy lehet ez, én is csak a mi mítoszainkból
tudom. Viszont, ha teljesen mást az csakis halálra utal.
A mi legendáink vagy történeteink csakis
a halálhoz köthetők, de ugyanakkor boldogak is tudunk lenni. Fejem is kezdett
fájni a gondolkodástól, de a kezemnél nem jobban. Egy óra gondolkodás után
rájöttem mit is akar mondani a rúna. Kezdetnek
vedd szemügyre hova tartozol. Utána tegyél fontos lépést, s érd el, hogy
holnaptól már élhess. Szabadon. Vagy, ha nem figyelsz, hátrálj, s halj meg.
Ezt most jó vagy rossz hírnek vegyem.
Ilyenkor szeretem igazán a rúnákat és magát a vallást. Nem tudom, hol kezdjem
pontosan azt, hogy hova is tartozok. Hirtelen azt sem tudom, mire gondoljak. A
csapatra, magára a lemez kiadóra vagy a népemre. Aish, bánom az egész
vuduságot, jobbat is adhatott volna az élet.
A csuklómból már nem ömlött a vér, de a
hatágú csillag mellett, apró jelek kezdtek feltűnni. Nem fogom én ma már törni
a fejem ezen, ráérek majd máskor szórakozni a dolgokkal. Visszasietve a
forgatásra a srácok már mind eltűntek, egyedül csak a főnök és Jungkook
beszélgetett.
– Sorn, miért tűntél el hirtelen?
Mondani akartam volna valamit – szólt hozzám a vezető.
– Elnézést kérek, csak valamit el
kellett rendeznem – kértem elnézést.
– Amit mondani akartam, hogy
mindkettőtöket felkértek egy dráma forgatására. A sorozat forgatása jövő
hónapban kezdődik, s mindenképpen benneteket akarnak. Úgyhogy annyi lehetőség nincs.
Aláírjátok ezt a papírt és megy is vissza a rendezőhöz – hadarta el a főnökünk.
Kezembe véve a papírt kezdtem el
olvasni, hátha megtalálom a drámával kapcsolatos információkat. Annyit tudtam,
hogy az egész egy akciósorozat, tele romantikával, humorral és sírással. És
persze, hogy minket jelöltek a főszerepre, amit csak egyet jelenthet. De most
nem szeretném kimondani, elég volt a mai. Legalábbis egy időre biztos.
– Az egész dolognak annyi lesz a
lényege, próbáljátok megjátszani, hogy szeretitek egymást – felelte, s ott
hagyott minket kettesben.
– Remek, már megint egymásra lettünk
hagyatkozva – fogta a fejét Jungkook.
– Hidd el, nekem sem tetszik az ötlet –
válaszoltam némi undorral.
– Még, hogy eljátsszam a hős szerelmest?
Előbb ugrom le egy szikláról – indult el ő is az ajtó fele.
– Ya! Ilyen vészes azért nem vagyok –
kiabáltam utána.
Legalább van egy dolog, amiben egyet
értünk. Egyikünk sem akart szerelmes lenni, még akkor is, ha csak színjáték az
egész. Fogalmam sincs, mire akar felkészíteni minket a vezetőség, mivel először
itt kellett eljátszunk a csókot. Most meg egy dráma, hol húsz részen keresztül
próbálunk szerelembe esni. El lehet felejteni ezt a dolgot, tuti nem fogok
semmit sem csinálni. Keressenek a helyemre valaki mást. Elhagyva a helységet
Jungkook a telefonját nyomkodva dőlt neki az ajtónak. El sem köszönve indultam
el vissza végre dormba, hogy kipihenjem a mai nap fáradalmait. De a karomnál
fogva neki vágott a kemény ajtónak, amin nem kicsit csapódtam. Értetlenül néztem
rá, mivel nem tudtam mit is akar éppen.
– Azt eddig is tudtam, hogy nem vagy
átlagos, de egyre furcsább vagy – állt elém.
– Ezt most miért mondod, ugyanolyan
vagyok, mint te magad – fordítottam el a fejemet.
– A csuklód napi szinten kivérzik, s nem
lenne elég, jelek jelennek meg rajta – Emelte fel a kezemet. – Vésd eszedbe,
most már csakis a kíséretemmel mehetsz.
– Nem tartozok neked magyarázattal, hogy
miért is van ez. Amúgy meg nem kell kísérgetni, nem vagyok már öt éves –
válaszoltam neki.
Nem akarom, hogy mindenhova kövessem. A
végén még kiderülne a titkunk, amit kőkemény hat hónapig őriztünk. Na, meg
akkor tuti szólna a főnőknek, hogy bontsa fel velünk a szerződést. Én ezt meg
nem akarom, mert az eddig megszenvedett munkáknak annyi, és a lányok is
elküldenének melegebb éghajlatra. És jelen pillanatban, mióta megalakult a CLC,
boldog vagyok. Akarva akaratlanul is, de az.
Hiába erőszakoskodtam, nem sikerült a
szorításából szabadulnom. Túl erősen szorította a karomat, amitől már nem
éreztem. Továbbra is próbáltam eredménytelenül, amíg lazábbra nem vette a
szorítást. De, ha nem lenne elég, a kezeinket úgy helyezte, mintha együtt
lennénk, s kezdett húzni egy szertárba. Levágva egy székre kezdett el
tanulmányozni alaposan, sőt nem is egyszer állt meg pár kínos területemen.
Komolyan, nem csak egy faragtalan tuskó, de még egy perverz állat is. Nagyon remélem,
nem fogja kitalálni, hogy vudu vagyok.
Hirtelen fájdalmas érzés költözött a
fejembe, mintha falba verném. Egyre jobban kezdtem szédülni, a világ teljesen a
fejére fordult. Egyensúlyomat próbáltam tartani, hogy ki tudjak menni a
folyosóra, de sikerült. Így alapból elkezdtem oldalra borulni, várva azt, hogy
végre meghaljak. A szék oldalába fog csapódni a fejem, s én magam egy
vértócsában fogok feküdni, holtan. Nem érdekelve senkit, hogy valaha is éltem.
Elfeledve a múltamat, s a sötétségbe száműznek, hol jobb világra számíthatok.
Fájdalom nélkül, boldogan és reménnyel, hogy már nem fog semmi közbeszólni. Ám
valaki mégis megállított, s rá kellett döbbennem, hogy még élek, az élők
sorában vagyok. Továbbra is élhetem az elátkozottak életét, kinek vérében csupa
balszerencse folyik. Ahelyett, hogy eltűnnék szép csendben, helyette jó
hangosan tudattam, azt még mindig élek, s lélegzem.
Kinyitva szemeimet Jungkook karjaiban
landoltam, kinek arca teljesen vörös volt. Legalábbis én ezt véltem felfedezni.
Gyorsan ellöktem magamat tőle, de ez sem volt jó ötlet, mivel már mindketten
egymáson landoltunk. Földön elterülve. Viszont nem ő volt alul, ha nem én, mint
aki készülne valamire. Azért nem tudom elképzelni róla, hogy megcsinálná, mivel
még csak tizennyolc éves, a csapat legfiatalabb tagja. Sőt én is még csak
tizenhét vagyok, ki van zárva, hogy máris elvegye a szüzességemet. Ha viszont
egyszerűen utáljuk egymást, nagyon nem esélyes, hogy meg fogja csinálni.
– Ya! Szálljál le rólam, ki akarok menni
innen. Nem bírok egy szobában lenni veled – rivalltam rá.
– Ahogy én sem, teljes mértékben utállak
– jelentette ki.
– De úgy látszik, most sem fogunk
megszabadulni egymástól – forgattam szemeimet.
– Az igazgató beszélni akar velünk –
mondtam, s kiléptem az ajtón.
Elindulva az irodához egy szót sem
szóltunk egymáshoz. Viszont Jungkook tekintették mindvégig magamon éreztem.
Mintha valamit nagyon vizslatna. Követve tekintetét, egyből a csuklómra
meredtem. Elkapva azt vettem gyorsabbra lépteimet, nem akartam magyarázkodásba
kezdeni. A semmiből a lányok tűntek fel, kezében a könyvemmel, melyet teljesen belepett
a vér. Átvéve azt kezdtem el lapozgatni, s nem csak a külseje, de még a lapok
is úsztak a vérben. Hirtelen újabb rúnák jelentek meg, minek már értelmét
tényleg nem láttam. Minden össze-vissza volt benne, szavakat kovácsolni
képtelenség. Összeolvasva valami olyasmit akar mondani, hogy: Kilétét már felfedte előtted, neked annyi a
dolgod, hogy bízz benne. Titkod nem maradhat örökre felfedhetetlen. Kiderülése
előtt, szemed láttára fog egy kártyavár összedőlni.
Csúcs, újabb fejtörő, mit nem tudok
megoldani. Ki a franc fedte fel előttem a kilétét, amiről én nem tudok. Tovább
lapozgatva kerestem rá a választ, de semmit nem tudtam meg. Remek, így aztán
tuti nem fogok az egyről a kettőre lépni. A fél életem már biztos tele van
rejtéllyel, ha még kettő bekerül, biztos nem fogom a holnapot megélni. Saját
kezemmel vetek véget az életemnek. Ezt most viszont komolyan is mondom.
Leszarom, ha hiányozni fogok valakinek.
Seunghee értetlenül nézett rám, mivel
nem értett semmit az újabb írásokból. Újra kezdtem a fejemet törni, bele sem
gondolva, hogy újra megfájdulhat. Seunghee ereje a gondolatolvasás, így biztos
nem kell hangosan kimondanom, mire is gondolok. Ezt most könnyebb is volt
megfejteni, de sokkal rosszabbat mondott: Holnaptól
nincs remény. Csakis az érdekeljen meddig fog tartani a szenvedésed. Gondolj arra,
mit is mondott a madár, s tanítottak a szüleid. Így biztos van esélyed egy jobb
életre.
Köszönöm könyv, én is szeretlek. Nem,
hogy jobb rúnákat adnál megfejteni, rosszat teszel velem. Így is egy csomó
dolgom van, most még ez is. Segítség helyett átkokat szór rám. Tudom, hogy így
is átkoznom kell sorsomat, amiért nem halandónak születtem, hanem egy fura
lénynek. Bár lehetséges, hogy lény helyett, vallást kell mondanom. Már azt sem
tudom, mit hordok itt össze. Jungkook pont akkor ért mögém, amikor újabb
válaszok után néztem. Persze, hogy hülyén nézett rám. Értelmét sem látja ennek
a könyvnek. Na, mindegy, a lényeg, hogy én tudom.
– Sorn, elmondanád miért véres ez a
könyv? Na meg, hogy miért lapozod úgy, mint egy őrült – tette fel a kérdéseket.
– Neked nem kell tudnod, menj az
irodába. Mindjárt megyek én is – feleltem.
Nem kellett neki kétszer mondani, máris
ott hagyott minket. Még pár percig keresgéltem, de mindig újabb dolgok jöttek
velem szembe. Egy nagyon pici határ kell, s úgy vágom ki mindjárt az ablakon
ezt a könyvet, hogy fogalmam sem lesz hol fog landolni. Egyet még
lefordítottam, de azt sem értettem. S még a szüleim mondják, hogy könnyű
megfejteni ezeket. Kicsikét sincs igazuk, valójában nagyon is nehezek. Minden
szót kikövetkeztetni, hogy mire is akar utalni, lehetetlenség. Kezembe fogva a
könyvet indultam el az iroda felé. Kopogtam egyet, aminek igazán nem volt
értelme, mivel Jungkook azonnal nekem vágta az üvegajtót.
– Legközelebb finomabban, s lehetőleg ne
törd el a fejemet – ütöttem vállba.
– Bocs, azt hittem, hogy egy földönkívüli
– állt odébb.
Ezzel mégis mire akar célozni. Nem
vagyok földönkívüli, még mindig nem. Egyelőre még egy vudu vagyok, ki nem fél
használni az erejét. De rá kellett jönnöm, mint általában, nem használhatom
kényemre-kedvemre. Ennek is megvannak a maga szabályai és használati módjai.
Szabályokból rengeteg van, mint minden másból nálunk. Szó szerint, mi nagyon
követjük a vallásunkat, s annak szabályait. Sőt még külön táborokba is vagyunk.
Valaki Amerikában, valaki Európában él. De ezek is csak elzárt rezervátumokban
vannak, sose merészkedünk azon kívülre. Vannak, akik megtették, de mi nem
megyünk ilyen messzire. Beszél az, aki jelenleg elszökött a Taiwan-i kis
rezervátumból és egy nagyvárosban éli az idolok életét. Ezért a szüleim már vagy
rengetegszer megtapsoltak volna, s virágcsokrot adtak volna.
– Kérlek, most fejezzétek be. A
főszereplő gárdához még valaki fog csatlakozni – válaszolt idegesen a főnök.
Mindketten oldalra nézve az üvegajtó
mögül, egy barna hosszú hajú lány lépett ki. Alaposan felmérve, velem egy
magas, de idősebb nálam. Vékony testalkata van, arca olyan, mint egy modellé.
Még én is irigy vagyok, hogy milyen szép. Várjunk csak, a rúna. Hamarosan köszönteni fog egy idegen. Ki
számodra fontos személy lesz, jövőben ő fog segíteni. Érd el, hogy bízzon
benned, s tegye ő is ezt. Így biztos lépést tehetsz a még bizonytalan jövőd
felé.
Hogy én milyen boldog vagyok, végre van,
ki segít nekem. De ezt egyelőre nem fogom kikotyogni neki. Megvárom még a
dolgokat, hogy jobban összeismerkedjünk.
– Sziasztok! Lee Sophie vagyok, remélem,
hamar összebarátkozunk – köszönt a lány.
Lassan mi is bemutatkoztunk. Ezután neki
álltunk a drámáról beszélni. Nm kis dolgok derültek ki vele kapcsolatban. Elég
komolynak hangzik az egész. Maga a történet, ügyelni a kisebb-nagyobb
részletekre. Kemény menet lesz, de túlvergődöm magam rajta. Annyira
elbambultam, hogy meg sem hallotta mit mond Sophie, csak egy kis levelet tolt
elém. Ránézve nem tudtam kitől jött, így habozás nélkül bontottam fel, de csak
azután kezdtem bele miután Sophie távozott.
– Ha megbocsátanak, nekem mennem kell. A
párom most fog hazajönni Amerikából. Két hét múlva találkozunk a forgatáson –
hadarta el gyorsan, s távozott.
Még pár percig csendben könyököltem az
asztalon. De azok a percek is olyan hosszúnak tűntek, hogy képtelen voltam
kihúzni a papírt. A betűk mind vudu írásokkal voltak leírva. Ilyet más emberek
nem ismernem, mivel elég nehéz megtanulni. Az aláírást megnézve, a szüleim
küldték. Sophie honnan ismeri a szüleimet, Remélem csak összefutott velük, s a
levelet hozta. Bízom, hogy a családom nem mondott neki semmi, bár biztos nem.
Sorn
ideje felkészülnöd. Nem látod, de a szemed előtt összedőlt a kártyavár. A rúna
igazat mondott. Jegyezd meg ezt az időpontot: 9 hét, 2 nap és még 11 óra. Ez
idő alatt próbáld helyére tenni a kockákat, s találd meg a boldogságodat.
Anya
és Apa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése