Red Blood Curse - Chapter 0.

Annyeong!

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megnyitom a második BTS fanfiction blogomat. Az utóbbi napokban nem is kicsit lettem megszállottja a bandának. Így kénytelen voltam még egyet létrehozni. :D 

Ez a blogom viszont vérrel és már horror dolgokkal van megtöltve, így aki nem bírja ezeket a dolgokat akkor az ne kezdjen bele. :)

Jó olvasást hozzá. :)

xoxo: MinRae-chan

Az évek csak úgy rohannak, mintha nem szabnának neki gátat. Nekem mégis olyan érzésem van, hogy egyre lassabban telne. Barátnőimmel egy perc nyugtom sincs, mivel valaki mindig a nyomunkban van. Nem is egyszer taszítottak ki minket máshonnan, csak azért, mert más tulajdonsággal és képességekkel rendelkezünk. Hiába gondolom azt, hogy egy nap minden jobb lesz, nem látom a változást. Helyette csak minden rosszabbodik. Alig pár nap telt azóta, hogy megérkeztünk Szöulba, de így is rossz előérzeteim vannak. Hibának találtam már most az egész dolgot, hogy ide jöjjük. Attól, hogy még ebbe a városba fogunk élni egy ideig, akkor is könnyű célpontok vagyunk. Semmi sem fog változni, minden úgy marad, ahogy eddig. Továbbra is kitaszítottak maradunk, s üldözők által fogunk máshova térni. Nem fogjuk megtapasztalni mi is az a boldogság vagy szerelem. Soha.

Esős napra ébredtem, mint mindig. Alig láttam napfényt vagy magát a napot. Az életemet szürkeség árnyékolja, s burkolja be. Nem értem, hogy tudják mások mindenben a jót látni, amikor az életnek sötét oldala is van. Barátnőim is ugyanezt csinálják, még akkor is mosolyognak, amikor egyáltalán nem olyan helyzetben vagyunk. Ha egyszer engem is megmosolyogtat valaki, akkor én leszek a legboldogabb emberi lény a földön. Kilépve a hálószobámból, tudtam, hogy egyedül vagyok itthon. A lányok mind elmentek plázázni, kihasználva azt a kis időt, amíg nem kell innen eltávoznunk. Hirtelen a kaputelefon szólalt meg, ezzel a frászt hozva. Remegő kézzel vettem fel, féltem, hogy egy üldöző.

– Igen? – szóltam bele a telefonba.

– Levelet hoztam – szólt bele egy mély férfihang.

Nyugodtan fújtam ki a levegőt, tudván, hogy nincs mitől tartanom. Csak egy levelet kell átvennem, semmi több. Nem kell tartani, hamar túl leszek rajta. Próbáltam magam nyugtatgatni. Kinyitva a bejárati ajtót, egy kedves, idős postást véltem felfedezni. Akkor most már tényleg nem kell félnem. Aláírtam a dolgokat, s át is vettem a levelet. Ránézve a sarokba egy lemezkiadó neve szerepelt, másik szélén meg Seunghee-é. Halványlila fogalmam sem volt mi állhat benne, így kénytelen voltam kinyitni. Körülbelül háromszor olvastam végig a papírt, de azon kívül, hogy egy debütálásról van szó, semmit nem értettem. Na, ezért még elszámolok Seunghee-vel. A zár kattanására lettem figyelmes, s az ajtón négy barátnőm lépett. Pont időben.

– Ya, Seunghee! Elmondanád mi ez? – léptem barátnőm elé.

– Ugye nem az, amire gondolok? – ugrott ki a bőréből majdnem Yeeun.

 Komolyan mindenki tudja részletesen, hogy mi ez, csak én nem? Miért mindent nekem kell utoljára, megtudom. Leülve a székre fogtam a fejem, hogy tisztán lássam a dolgokat. Próbáltam magam rájönni a dologra, ha nem mondanak semmit. Ez egy olyan levél, amiben egy csapat debütálásról lenne szó ennél a Big Hit Entertainment-nél. Egy öttagú lány bandára van szükségük, kiknek a tehetsége meghaladja a középfokot. Ezt nem értem, de biztos elmagyarázzák majd. A gondolkodást mindaddig folytattam, amíg minden a helyére nem került.

– A debütálást előre hozták egy héttel, így még próbaidőt sem kapunk – mondta Seunghee.

– Akkor lányok mindenünket bele kell adnunk, hogy sikeresek legyünk – álltam fel a székről.

Egy nagy kört alkotva mondtuk el a jól betanult szöveget. CrystaL Clear vagy röviden CLC. A rajongók így ismertek meg minket azon a héten. Rengeteg koncert, fanmeeting és társai zajlottak le az elmúlt hónapokban, míg a főnökünk úgy nem döntött, hogy a cég leghíresebb fiú bandájával fogunk énekelni egy duettet. Seunghee és Yujin arcára hatalmas vigyor ült ki, mint aki most fog először fiúkkal találkozni. Alig léptem át a szoba ajtaját, ahol a srácokkal fogunk találkozni, de már folyt a megbeszélés. Szerencsémre még az elején tartottak, így nagyon nem maradtam le semmiről. Rossz szokásom késni a helyszínekről, esküszöm talán most fog először előfordulni.

– Köszönöm, hogy vetted a fáradságot, s ide értél – szólalt meg az egyik fiú.

– Jungkook, legyél már kedvesebb – lökte vállba a mellette ülő fiú.

– Ya! Szerinted tehetek arról, hogy Sorn késett el? – kérdezett vissza a srác.

– Ha szépen megkérlek, szállj le rólam – feleltem egy álmosoly kíséretében.  

Akkor már most kijelenthetem, hogy a fekete hajú srác, akit ha jól tudom Jungkook-nak hívják. Nem szimpatikus. A többi tagról véleményt alkotni még nem tudok, mivel még nem igazán beszéltek. Mellesleg honnan tudja a nevem? Aish, mindegy. Ezzel leültem Seunghee mellé, ki mindenvégig az egyik tagot bámulta. Miért is nem lepődöm a meg dolgon. Miután a főnök újra szóhoz jutott, mindenki őt figyelte. Érdekesen hangzott, de nem tudtam annyira figyelni, mivel Jungkook szúrós tekintetét magamon éreztem, mindvégig.